A Ceresit CR 90 kristályképző előnyei egy hagyományos vízszigetelő habarccsal szemben

A kísérlet során a beton kútgyűrűk felületén megjelenő nedvesség tette láthatóvá a különbséget

A megbízható és tartós vízszigetelés elkészítése komoly kihívást jelent még a szakemberek számára is. A víz nincs tekintettel arra, hogy a legnagyobb igyekezettel látunk hozzá ehhez a munkához. A legkisebb hiba, hajszálrepedés elég ahhoz, hogy a víz bejusson azokra a helyekre, amelyeket szárazon szeretnénk tartani.
Van azonban megoldás, mivel ebben a küzdelemben segítségünkre van a Ceresit CR 90 kristályképző, egykomponensű, vízzáró cementhabarcs, amely egyszerűen felhordható, és ellenáll a pozitív és negatív oldali víznyomásnak. A legérdekesebb és egyik leghasznosabb tulajdonsága, hogy a hajszálrepedéseket 0,4 mm szélességig lezárja kristályos önjavító tulajdonsága által.

A Ceresit CR 90 kristályképző alkalmas a szilárd, nem deformálódó ásványi felületek (hézagmentesen kifugázott téglafalazat, beton- és vasbeton felületek, cementes vakolat stb.) vízszigetelésére és nedvesség elleni védelmére.
Két fázisban működik: vízzáró réteget képez a felületen, illetve a benne lévő és vízzel oldhatatlan sók a pórusokba hatolva kikristályosodnak. Ezek a kristályok a kapillárisokat teljesen lezárják, így megakadályozzák a víz bejutását mindkét oldalról. Ez a kristályosodási képesség kiegészítő védelmet nyújt a sérült felületeken ("öngyógyítás").

A Henkel termékfejlesztői egy hagyományos vízszigetelő habarcsot hasonlítottak össze a CR 90 kristályképzővel. A kísérlet során beton kútgyűrűk külső palástját vonták be az említett habarcsokkal, majd az így kialakított tartályokat feltöltötték vízzel.
Két hét elteltével világosan látszott a két szigetelőanyag "teljesítményének" különbsége. A CR 90-nel bevont betontartály alig mutatott szivárgást, szemben a hagyományos szigetelőanyaggal, ahol a vízszivárgás rövid idő elteltével nagymértékben megindult. Azokat a hajszálrepedéseket, melyeken keresztül a nagyobb víznyomás következtében mégis megjelent a nedvesség, a CR 90 kristályai később "behegesztették".

A Ceresit CR 90 megvédi az épületszerkezetek talajjal érintkező vízszintes és függőleges felületeit (pl. alap és falazat) a talajpára, szivárgó víz, valamint nyomás nélküli és nyomással rendelkező talajvíz ellen. A vízoszlop magassága a pozitív oldalon max. 15 m lehet, míg a negatív oldalon elérheti az 5 m-t is. Alkalmazható monolit beton ivó- és esővíz tartályok víz elleni szigetelésére (max. 15 m vízmélységig), valamint kisméretű, monolit beton úszómedencék védelmére max. 20 m³-ig), továbbá erkély, terasz és fürdőszoba víz elleni szigetelésére a kerámiaburkolat fektetése előtt, vízszintes és függőleges felületen, kombinálva a Ceresit CL 152 sarokerősítő szalaggal.

A kivitelezés nagyon egyszerű. Az előkészített felületet benedvesítjük, majd az előírásnak megfelelően bekevert habarcsot kefével felhordjuk. Mielőtt ez az alapozás teljesen megszáradna, glettvassal elkészítjük a befejező réteget a vízterhelésnek megfelelő rétegvastagságban.

A CR 90 kristályképző egykomponensű vízszigetelés letölthető műszaki adatlapjáért kattintson a hír alatti termékképekre. Amennyiben árajánlatot vagy bővebb információt szeretne kérni a Henkel Magyarország Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
A hírben szereplő termékek
Ceresit CR 90 Kristályképző egykomponensű vízszigetelés
 
Ceresit CR 90 Kristályképző egykomponensű vízszigetelés

Cementes, ásványi anyagokkal dúsított vízzáró kötőanyag. Kristályos szerkezetének köszönhetően különösen vízzáró. Ellenáll a pozitív és a negatív nyomásnak, míg kristályos önjavító szerkezete 0,4 mm résvastagságig kitölti a hajszálrepedéseket. Fagyálló és gazdaságosan felhordható ecsettel vagy glettvassal.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Henkel CR 90 kristályképző egykomponensű vízzáró cementhabarcs
Henkel CR 90 kristályképző egykomponensű vízzáró cementhabarcs
Kristályosodásra képes bevonat épületek és szerkezeti elemek vízszigetelésére
Henkel CR 90 kristályképző egykomponensű vízzáró cementhabarcs
Kategóriák
Vízszigetelő bevonatok, vízzáró habarcsok
Vízszigetelő bevonatok, vízzáró habarcsok
Vízszigetelések
Vízszigetelések
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...