Praktikus javaslatok, költséghatékonyság növelés a motoros nyílászárók területén - 2. rész

Automata ajtók alkalmazása

Mint azt a korábbi részben a RECORD Kft. megjegyezte, sok esetben úgy lesz egy ajtóból automata, hogy az építészek betervezik/beépítik az ajtót, mint egy hagyományos nyílászárót, majd ha marad még egy kis pénz, átgondolják, hogy melyik ajtó lenne praktikusabb automatán. Ilyenkor első gondolat a lengőajtó fölé szerelhető ajtónyitó automatika. Azonban a tervezéskor már a funkciót kellene előtérbe helyezni, s abból a szempontból vizsgálni a szükségleteket.
Végül, de nem utolsósorban lássuk, hogy még mik is ezek a közvetetten - sokszor életmentésben - érintett területek:
Modernizálás, nyíló ajtó automatizálás
Ha megnézzük az akadálymentesítések tekintélyes részét, akkor azonnal előtör belőlünk az a régi bölcsesség, miszerint "Minden példa jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentésre…" A nyíló ajtók automatizálására általánosan igaz, hogy azok 90%-ban drágább végeredményt szülnek, rosszabbul használhatók, helypocsékolóbbak, illetve élettartamuk és fenntartási költségük is sokkal magasabb, mint az összes egyéb automata ajtó bármelyikének. Vásárlás előtt gondolja át, hogy egy kétszárnyú nyíló ajtó automatizálása általában többe kerül, mint egy vadonatúj tolóajtó - s ekkor még a régi szárnyat mozgatja, ami nem is feltétlenül esztétikus. Ilyen ajtók esetében beszéljen egy e területen jártas szakemberrel és tekintsék át közösen a lehetőségeket. Mindig van jobb ennél!

Használhatóság
Ezt talán nem is érdemes nagyon ragozni. Legyen szó akár hő- és füstelvezetésről, akár szellőztetésről, akár akadálymentesítésről, akár energia-megtakarításról, akár kontrollált beléptetésről, akár higiéniáról, akár… még hosszan sorolhatnám.
Szinte minden olyan kérdésre, hogy tudja-e az automata ajtó azt, hogy …? A válasz: igen.
Eddig a RECORD Kft. munkatársai nem találkoztak olyan nyílászáró igénnyel, melyet ne tudtak volna megnyugtatóan megoldani.
Az automata ajtó tudása szinte mindig kielégítő.
Az automata ajtóknál filigránabb, nagyobb átlátszó felületet egyetlen nyílászáró sem biztosít, ami állandó nyitottságot és eleganciát biztosít az épületnek, irodának.
Hő- és füstelvezetés
Talán elsőre hihetetlennek tűnik, de a RECORD Kft. munkatársai bármikor készen állnak arra, hogy leüljenek Önnel és átbeszéljék egy épület tervezésekor, vagy modernizálásakor szükséges hő- és füstelvezetéssel kapcsolatos ötleteit, elképzeléseit. Nem ez a hihetetlen, hanem az a tény, hogy rossz esetben egy átgondolatlan (bár jogszabályok és a műszaki paraméterek szerint tökéletes) rendszer ára 1,5 - 3,5-szeres is lehet egy olyannal összevetve, ahol nem "ablakokat szeretnénk nyitogatni", hanem hő- és füstelvezetéshez a legjobb megoldást kívánjuk kialakítani.

Tűzgátlás
Sokan vannak, akik azért nem használnak tűzszakasz határon ajtót (sokszor a légtechnikai, energiagazdálkodási kérdést félretéve), mert egy tűzgátló üvegajtó ára igen magas. Azt belátják, hogy egy automatizált tűzgátló ajtó a maga ridegségével egyrészt nem lenne könnyen használható (lásd a korábban, a kétszárnyú ajtókról írtakat), másrészt, ha a folyosókon minden tömör tűzszakasz határon lévő ajtó állandóan automatán becsukódna, kicsit börtönérzete lenne az épület használóinak. Ám, ha okosan helyezzük el a tűzgátló acél ajtókat és az üveg tolóajtókat, nemcsak a transzparencia marad meg, de mind az energia-hatékonyság, mind az esztétika, mind a használhatóság szentjének egyszerre tudunk áldozni.
A RECORD automata ajtókkal kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképekre, ha árajánlatot, további információt vagy katalógust szeretne kérni a RECORD Ajtó-automatizálási Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
STA 20 típusú egy- és kétszárnyú hagyományos tolóajtók STA 21 típusú egy- és kétszárnyú hagyományos tolóajtók STA 22 típusú egy- és kétszárnyú hagyományos tolóajtók TSA típusú 2 és 4 szárnyú teleszkópos tolóajtók
 
record tolóajtók
10 termék

Egy és két irányba mozgó, hosszú távon is rendkívül csendes és megbízható tolóajtók több erősségi fokozatban.

10 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
BIM
Tovább
Termék kártya
TSA típusú 2 és 4 szárnyú teleszkópos tolóajtók
 
TSA típusú 2 és 4 szárnyú teleszkópos tolóajtók

TSA típusú, 2 és 4 szárnyú teleszkópos tolóajtók, melyeknek szárnyai változó sebességgel mozognak. Jobbra és/vagy balra tolódnak el, specialitásukból fakadóan akár 4 m-es távolság is megnyitható velük. Menekülési útvonalra is szerelhetők.

CAD
BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
BIM
Tovább
Termék kártya
TOS 20 típusú pánikvasalatos tolóajtók
 
TOS 20 típusú pánikvasalatos tolóajtók

TOS 20 típusú pánikvasalatos tolóajtók, amelynek szárnyai vész esetén felnyílnak, ezáltal a teljes szélességet (mozgó szárnyak + fix részek) szabaddá tudják tenni. Ideális olyan helyekre, ahol a menekülési útvonalra alkalmas nyílászárók nem elégségesek, illetve például autószalonokra, ahol a fix szárnyak ideiglenes felnyitásával akár 5,2 m is megnyitható, de az általános forgalom csak 2-2,5 m-en zajlik.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
record FTA 20 harmonikaajtó
 
record FTA 20 automata harmonikaajtó

A record FTA 20 automata harmonikaajtó alkalmazható azokon a helyeken, ahol a hagyományos automata ajtó nem építhető be. Ilyen helyeken a harmonikaajtó nyújtja a megoldást. Ez lehet akár folyosó is, mely szinte teljes szélességben átjárható marad. Ezt az ajtótípust oly módon tervezték, hogy akár szűk helyekre utólag beépítve is nagyszerű megoldást nyújt az automata nyílászáró kérdésre. Gyors mozgás miatt jó lehetőség pl. konyhákra, pincérajtókra, de a szagok miatt kényes kérdésnek számító, fürge záródást igénylő dohányzó helyiségekre is.
A record FTA 20 FBO automata harmonikaajtó pánik funkcióval. Azokon a helyeken, ahol a tűzvédelmi hatóságok csak kilökhető szárnyú (totál pánikos) ajtót fogadnak el, ott az FBO típus a megfelelő, melynek alap pánik funkciója megegyezik az FTA 20 típuséval, ám szükség esetén ajtószárnyai kilökhetők. Alapvetően ez az ajtótípus a leginkább helytakarékos – minden típusú egyéb megoldással összehasonlítva. Rendkívül gyors mozgás jellemzi, s bár a többi record ajtó is igen hosszú élettartamával hívja fel magára a figyelmet, e típus vezeti a sort.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
record RST 20 íves tolóajtók
 
record RST 20 íves tolóajtók

A kör és íves tolóajtók a forgóajtókhoz hasonló páratlan eleganciát biztosítanak, azokkal ellentétben azonban kevésbé összetettek és rugalmasabban alakítható megoldások. Tetszőleges sugárban rendelhetőek, befelé vagy kifelé is ívelhetőek.
A record RST 20 íves tolóajtó rendkívül jól variálható kialakítási lehetőségeket biztosítanak, melyhez - a forgóajtókhoz képest - kedvezőbb ár is párosul. Az ajtó tetszőleges sugárban rendelhető, befelé és kifelé is lehetővé teszi az ív kialakítását.
A record R 61 SU a láthatatlan elegancia: padlóba süllyesztett sínrendszerrel és elektromos hajtással kialakított íves tolóajtó. A hajlítási ív sugarára vonatkozóan nincsenek korlátozások, így gyakorlatilag bármilyen elképzelés megvalósítható ezzel a megoldással, hiszen tetszőleges sugárban rendelhetők, befelé vagy kifelé is ívelhetők.

CAD
BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
BIM
Tovább
Termék kártya
record PST 20 szögben záródó tolóajtó
 
record PST 20 szögben záródó tolóajtó

PST típusú, speciális kialakítású, szögben záródó ajtók. Akár az épületek sarkaira való elhelyezést is lehetővé teszik – egy automatikával.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
record DFA 127 ajtónyitó automatikák
 
record DFA 127 ajtónyitó automatikák

A record DFA 127 a lengőajtók automatizálásának univerzális meghajtórendszere. Karakterjegyei a kifinomult technológia, a kompakt design, és különösen a record legendásan sima, halk működése. Széleskörű alkalmazhatósága teljeskörű meghajtóvá teszi, amely igen különböző igényeket tud kielégíteni, legyen szó akár egy, akár kétszárnyú ajtóról. A sokoldalú felhasználhatósága teszi alkalmassá a szabad menekülési, valamint a hő-, és füstelvezető útvonalak biztosítására, vagy akár füst-, vagy tűzgátló ajtók telepítésére. A record DFA 127 típusú automatika elérhető mind felső, mind pedig padlóba süllyesztett hajtással.

CAD
BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
BIM
Tovább
Termék kártya
record SAFECORD típusú betörésgátló tolóajtó
 
record SAFECORD típusú betörésgátló tolóajtó

A record SAFECORD betörésgátló tolóajtókat olyan felhasználóknak tervezték, akik átlag feletti betörésvédelmi igények mellett szeretnék élvezni az automata tolóajtók nyújtotta előnyöket. A record SAFECORD 20 tolóajtó az EN 1627:2011 normáknak és szabványoknak megfelelő RC 2-es betörésvédelemmel rendelkezik. Ez a modell kiemelkedő ismertetőjele, hogy az összes biztonságot növelő alkatrészt a szerkezetbe rejtették, így az ajtó kívülről hagyományosnak tűnik, de rendkívül magas szintű vagyonvédelmet biztosít.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Praktikus javaslatok, költséghatékonyság növelés a motoros nyílászárók területén - 1. rész
Praktikus javaslatok, költséghatékonyság növelés a motoros nyílászárók területén - 1. rész
Automata ajtók alkalmazása
Praktikus javaslatok, költséghatékonyság növelés a motoros nyílászárók területén - 1. rész
Kategóriák
Automata ajtók
Automata ajtók
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...