Lezárultak a Lindab Kft. 2023-as év eleji oktatásai

A Lindab Kft. mindig is elkötelezetten támogatta a hazai építőiparban dolgozó szakemberek szakmai fejlődését.  A Lindab oktatások tizenéves múltra nyúlnak vissza, melyek legfontosabb célja a szakmai színvonal folyamatos emelése. 

Lezárultak a Lindab Kft. 2023-as év eleji oktatásai
Lezárultak a Lindab Kft. 2023-as év eleji oktatásai
A világjárvány lecsendesedésével, a 2022-es évben Klespitz Tamásnak, a Lindab Kft. fejlesztési vezetőjének irányításával újraindultak a svéd hátterű, hazai építőiparban jól ismert cég szakmai oktatásai, így idén már fokozott érdeklődés mellett kezdődhetett meg a szervezés. A gyárlátogatással egybekötött szakmai képzések azt a célt szolgálják, hogy az építőipar jelenlegi, illetve jövőbeli szakemberei ne csak az építőanyagot, illetve annak alkalmazását, hanem annak gyártási folyamatát és logisztikáját is megismerjék. Az iparág több szegmenséből érkező érdeklődők ingyenesen vehettek részt a számukra legrelevánsabb tematikus képzéseken. A bádogos és tetőfedő szakemberek 3 napos elméleti és gyakorlati oktatás keretében sajátíthatták el a Lindab minőségi termékeinek könnyű, gyors és felhasználóbarát alkalmazási lehetőségeit.

Lezárultak a Lindab Kft. 2023-as év eleji oktatásai
Lezárultak a Lindab Kft. 2023-as év eleji oktatásai

A márkakereskedő partnerek számára indított továbbképzéseken a résztvevők közelebbről megismerhették a Lindab Kft. filozófiáját, termékeit, működését, a vásárlói folyamatokat, valamint a vállalat kollégái közreműködésével betekintést nyerhettek a termékek gyártási és raktározási folyamataiba is. Ezen ismeretek kiváló műszaki alapot nyújtanak mind a kivitelező szakamberek, mind pedig a kereskedő partnerek számára, valamint amellett, hogy megkönnyítik és gyorsítják a napi munkát, a minőségi termékfelhasználási módok útján építik a piacot.

Az idei évtől kezdődően újra lehetőség nyílt arra, hogy az aktívan dolgozó szakemberek mellett a felsőfokú szakképzésben, illetve felsőoktatási szakképzésben résztvevő diákok is mélyebb ismereteket szerezzenek a Lindab Kft. termékeiről, valamint azok gyakorlati alkalmazási módjairól és lehetőségeiről. Idén két iskola tanulói, a Hódmezővásárhelyi SZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola Intézményegységének diákjai, illetve a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar hallgatói is szép számban részt vettek a képzéseken. A Lindab Kft. fontos alapelve, hogy a jövő szakemberei gyakorlati oldalról is megismerjék a termékeket, továbbá munkájuk során a minőséget és az értéket képviseljék majd.

„Az idei évben sok újdonságot tervezünk bevezetni a hazai piacra, ezért is örülök, hogy ilyen szép számban jelentkeztek a képzéseinkre. A jövőre nézve pedig szeretnénk ezen a területen is tovább fejlődni azáltal, hogy bővítjük az oktatások választékát és a célközönségünket, illetve fejlesztjük az elméleti és oktatási tantermeinket. Hiszünk benne, hogy a tudásunkat átadva a partnerinknek, együtt építjük a jövőt!”- emelte ki Kelemen Kornél a Lindab Kft. kereskedelmi vezetője.

A Lindab Kft. 2023 első negyedéves oktatásai számokban: 
• 16 megtartott oktatás
• 106 oktatási óra 
• 301 fő résztvevő, amelyből 
• 32 fő diák, hallgató 

A hírben szereplő termékek
Lindab Rainline ereszcsatorna rendszerek
 
Lindab Rainline ereszcsatorna rendszerek

A Lindab Rainline ereszcsatorna esztétikus, könnyen szerelhető, tartós, komplett esővíz-elvezető rendszer. Kiváló svédacél alapanyagának köszönhetően nem deformálódik, nem vetemedik, és nem repedezik. Hosszú élettartamát és a korrózióállóságot a horgany réteg és a műanyag festékbevonat garantálja, így a csatorna színe évek múlva is egyenletes marad. A Lindab csatornarendszer széles színválasztéka lehetővé teszi a különböző stílusú házak, épületek homlokzatához és tetőburkolatához a legmegfelelőbb szín kiválasztását.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Lindab Topline cserepeslemezek
 
Lindab Topline cserepeslemezek

Lindab Topline cserépmintázatú acéltetőfedés. Lindab Topline cserepeslemez sajátossága, hogy mintázata igazi cseréptető látszatát kelti, ugyanakkor megfelel új épületek fedéséhez, valamint régi házak tetőfelújításához. Tartósságát garantálja, hogy kiváló minőségű acélból készül, nagy terhelést bír, nem repedezik, és nem törik.
A Lindab LPA-L alacsony profilú cserepeslemez rendelkezik a hagyományos, klasszikus Lindab cserepeslemez minden jól ismert, előnyös tulajdonságával. Az esztétikájában, látványában újat ad, mivel a hullámmagassága alacsonyabb. Felújítások egyik leggazdaságosabb tetője.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Lindab Systemline csarnokrendszer
 
Lindab Systemline csarnokrendszer

A Lindab könnyűszerkezetes csarnokrendszere előnyös tulajdonságai miatt nagy népszerűségnek örvend az építtetők, a tervezők és a kivitelezők körében egyaránt. A piaci igényekhez igazított, „testreszabott” csarnokszerkezetek fő alrendszerei az acél főtartószerkezet, a tető- és falburkolati rendszerek valamint az ereszcsatorna-rendszer. A csarnokrendszer kiváló megoldást kínál a legkülönbözőbb célú üzemcsarnokok, szolgáltató és raktárépületek, sportcsarnokok, hűtőházak, mezőgazdasági építmények falszerkezetének gazdaságos és magas minőségű megvalósítására. Az alaptípusokon kívül számtalan variációt kínál a többhajósítás, a közbenső födém elhelyezése, valamint a daruzott kivitel lehetősége.

CAD
Termékismertető
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab Protectline tetőbiztonági rendszer, szegélyek és kiegészítők
 
Lindab Protectline tetőbiztonági rendszer, szegélyek és kiegészítők

A Lindab tetőbiztonsági rendszer olyan teljes körű tetőbiztonsági program, amely nem csupán megfelel a felhasználók és az OÉSZ által támasztott előírásoknak és követelményeknek, hanem sok esetben meg is haladja azokat.
A Lindab tető- és falszegélyek teljes körű választéka - gerinc- és ereszszegélyektől az ablakszegélyeken keresztül a vápacsatornákig - azt jelenti, hogy a végeredmény egyszerre lesz funkcionális és vonzó. A könnyen szerelhető profilok bevonatos, kopásálló fémlemezből készülnek széles színválasztékban, standard és egyedi méretekben.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Lindab trapézlemez
 
Lindab trapézlemezek

A Lindab trapézlemezek gazdaságos és biztonságos megoldást, fedést kínálnak új épületek és felújítások tető- és falburkolataihoz, valamint homlokzatokhoz és válaszfalakhoz egyaránt. A fedések rendkívüli tartósságát az adja, hogy kiváló minőségű acéllemezből készülnek, amelynek alapja tűzihorganyzott acél a korrózió megelőzése érdekében.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab szendvicspanel
 
Lindab szendvicspanel

A Lindab által forgalmazott szendvicspanelek ipari jellegű, acél, valamint vasbeton vázszerkezetű épületek külső és belső falainak, illetve tetőinek térelhatárolására szolgálnak. A változatos megrendelői igényeknek megfelelően a paneleket igen széles termékskálán kínálják. A panelek belső hőszigetelő anyaga igény szerint kétfajta lehet, a panelek zártcellás PUR-hab vagy nagyobb fajsúlyú kőzetgyapot töltettel készülnek. Az acél fegyverzet statikailag meghatározott vastagsággal és az igényeknek megfelelő színű bevonattal ellátva áll az építtetők rendelkezésére.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab Z-C-U gerendák Lindab perforált C-U falprofilok
 
Lindab Construline vékonyfalú profilok (Z-C-U gerendák, C-U falprofilok)
2 termék

A Lindab által gyártott Construline vékonyfalú, tüzihorganyzott Z-C-U gerendák, valamint CI toldóelemek jelentik a könnyűszerkezetes építési mód, a száraz technológiájú vázszerelés alapjait. A perforált gerincű C és U profilok tökéletes alkotóelemei az 1-2 szintes könnyűszerkezetes épületek külső teherhordó falának, illetve a többszintes (vasbeton vagy acél szerkezetű) magasépületek vázkitöltő falának.

2 termék
Termékismertető
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer
 
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer

A Lindab által kifejlesztett SBS (Small Building System) kisépületrendszer egy egyszerűen összeállítható, esztétikus megjelenésű könnyűszerkezetes épületrendszer, amely kis fesztávú (3-13 m) és kis vállmagasságú (2,5-3,0-3,5-4,0 m) épületek megvalósítása céljából lett kidolgozva. Az SBS Maxi csarnokrendszerhez előre elkészített típuskeretek (fesztáv: 9,0-18,m, vállmagasság: 3,0-6,0m, tetőhajlás: 15fok) állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Lindab építési fóliák
 
Lindab építési fóliák

Az új fólia termékcsalád speciálisan a Lindab könnyűszerkezetes acél profilokból összeállítható tető- és falszerkezetekhez kínált szükséges építési fóliákat (alátétfóliák, párazáró fóliák) foglalja magába.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Lindab PLX korcolt fedés Lindab SRP Click előkorcolt síklemezes tetőprofil
 
Lindab Seamline síklemezes tetők
2 termék

A Lindab Seamline síklemezek egy speciális, különleges minőségű korcolható lágylemezből, PLX-ből vagy egy abszolút újdonságnak számító előkorcolt kemény lemezből készülnek. A korcolt fedés, akár PLX-ről, akár előkorcolt SRP fedésről beszélünk, kifejezetten elegáns, egyedi megjelenésű épületek kivitelezését teszi lehetővé. Az állókorcos PLX lemezfedés egyik legnagyobb előnye a rugalmassága. Az előkorcolt SRP fedés előnye a könnyű és gyors kivitelezés. Mindkét fedés a Lindab legexkluzívabb tetőfedése.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab Magestic ereszcsatorna rendszer
 
Lindab Magestic ereszcsatorna rendszer

A Lindab Magestic egy továbbfejlesztett magnézium- és cinkbevonattal ellátott, acél esővíz-elvezető rendszer, amely a jól megszokott, megbízható Lindab termékkialakítást nyújtja.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Lindab Topline Roca kőzúzalékos cserepeslemezek
 
Lindab Topline Roca kőzúzalékos cserepeslemezek

A Lindab Topline Roca egyedi kőzúzalékos bevonattal ellátott cserepeslemez. A Roca típusú tetőfedés több éves kutatások eredménye, amelynek célja a cserepeslemezek hagyományos, természetes megjelenésének tökéletes biztosítása. Alakjának és fedési technológiájának köszönhetően a környezeti hatásokkal (szél, eső, hó) szemben ellenálló, kis önsúlyú, gyors kivitelezésű és látványban nagyszerűen idézi a mediterrán tetők világát. Ennek köszönhetően jól tud illeszkedni egy hagyományörző városi látképbe, nagyszerű választás új építésű házakhoz, jó és igazán esztétikus megoldás felújításokhoz, főleg ott, ahol a szerkezetet már nem tudjuk megerősíteni. A Lindab Roca egyesíti az acél magas mechanikai ellenállóképességét, rugalmasságát és alakíthatóságát az Alucink bevonat által nyújtott hosszú élettartammal. A négy különböző formájú profil és a széles színválaszték korlátlan választási szabadságot biztosít..

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Lindab SBS Maxi könnyűszerkezetes csarnokrendszer
 
Lindab SBS Maxi könnyűszerkezetes csarnokrendszer

Komplett tüzihorganyzott, könnyűszerkezetes csarnok, a Lindab SBS épületrendszer továbbfejlesztése, amely minden paraméterében egy nagyobb, könnyűszerkezetes kész épület.

CAD
Termékismertető
CAD
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...