Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték

Biztonságos, könnyen szerelhető és hajlítható, 40%-kal kisebb ívek alakíthatóak ki, mint az Unipipe csővezetékkel

Az Uponor ismét valami nagyszabású bejelentésre készül. Mint már korábban annyiszor. Ez jellemzi az innovatív cégeket. Magyarországon először a kilencvenes évek elején, elsőként jelent meg az ötrétegű csővezetékek piacán, Unipipe néven. Forradalmian új volt, gyorsan terjedt, a hagyományos vas és réz csővezetékeket háttérbe szorítva. Egyszerű szerelhetősége, könnyű hajlíthatósága, tekercsben való szállíthatósága gyorsan meghódította a magyar piacot is.

Sokan ma is Unipipe csőnek neveznek minden ötrétegű csövet, mert akkor ezt a nevet tanulták meg.

A csővezeték bevezetését hamarosan a presszidomok bevezetése követte, amelyben szintén úttörő volt az Uponor. Az elsődleges fejlesztési irányvonal a biztonság volt. Ennek eredményeképpen született meg a nyomáspróba- biztos idomrendszer. A kidolgozott technológia biztosítja, hogy ha az idomot nem préselik le, akkor ez a nyomáspróbánál azonnal kiderül, ugyanis folyni fog a kötésnél.

Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték

A technológiát alkalmazva a szerelői feledékenység immár nem okozott több fejtörést sem a szerelőknek, nem a tulajdonosoknak a szerelést követő években.

Későbbiekben továbbra is a presszidomok fejlesztése volt a fő irány, és az Uponor további számos, a szerelést megkönnyítő technológiát vezetett be, amelyekkel mind könnyebbé tette a szerelést. Megjelent a méret szerinti színjelölő gyűrű, amely préselés után leesik, hogy esetleg a magasból is jelezze, hogy a préselés megtörtént. Az idomokon található megállító gyűrű és a betekintő nyílás a csővezeték megfelelő behelyezését biztosítja. Mindezek mellett az Uponor volt az első, akinek az idomait 32 mm-ig nem kell sorjázni, mivel a kalibrálás az idom kúpos kialakítása miatt automatikusan megtörténik.

Ma már a fém idomok mellett PPSU műanyag idomok is elérhetők a termékskálában, tovább szélesítve a választható lehetőségeket.

Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Uponor innováció az elmúlt 25 évben

Az újabb és újabb idomfejlesztések mellett az Uponor közel tíz éve határozta el, hogy a csővezetékek esetében is valami újat kell hozni, hogy újra bizonyítani lehessen az Uponor technológiai vezető szerepét. A névválasztásnál a „vissza a gyökerekhez” elv érvényesült, a korábban olyan nagy sikert aratott Unipipe név után az Unipipe Plus nevet kapta. A fejlesztésben itt is a biztonság fokozása volt a fő szempont. A tapasztalatok szerint az ötrétegű csővezetékek esetén a csővezetékekben keletkező meghibásodás csekély mértékű volt, ha mégis előfordult, akkor az a hegesztésnél történt.

Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Átlapolt, varratos és varrat nélküli kialakítások

Ez a fő vezérelv, a természeti példák (pl. bambusznád), illetve más iparágak hatása alakította a tervezők gondolatmenetét, amikor megalkották a varrat nélküli többrétegű csővezetéket. A húzott alumínium csővezetéket kívül és belül egy élelmiszerek számára biztonságos polietilén réteg borítja, a cső és a polietilén réteg között kötőanyaggal. Az új varrat nélküli csővezeték nemcsak a biztonság miatt előnyös, hanem könnyebben hajlítható, illetve 40%-kal kisebb ívek alakíthatóak ki, mint az Unipipe csővezetékkel, a hajlítási sugár mindössze 3D.

Az új varrat nélküli csővezeték könnyebben hajlítható
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Az új varrat nélküli csővezeték könnyebben hajlítható

Látható, hogy a szerszámmal való hajlítása még kisebb sugarat tesz lehetővé, ezért akár sarkokban, könyökidomok helyett is alkalmazható. Egy fürdőszoba szerelésénél csak a megtakarított könyökidomok átlagosan 15%-kal csökkentik az anyagköltséget! Az új Unipipe Plus csővezetékek a korábbi idomrendszerrel kompatibilisek, szállításuk tekercsben és szálban is lehetséges.

Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Hajlítási sugarak kézzel: 40%-kal kisebb hajlítási sugár!
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Hajlítási sugarak szerszámmal

Az UniPipe Plus csővezetés előnyei:

  • nagyobb biztonság
  • jelenkori technológia
  • még könnyebb szerelhetőség
  • minimális, 3D hajlítási sugár
  • a könyökidomok megtakaríthatóak
  • gyorsabb munkavégzés

Miért érdemes az Uponor többrétegű rendszerrel dolgozni?

  • Korszerű technológia
  • Rendszerszemlélet
  • Szakértelem
  • Sorjázásmentes idomok (32 mm-ig)
  • Nyomáspróba-biztos (ha nincs lepréselve az idom, akkor a nyomáspróbánál folyik)
  • Színjelölt idom méretek
  • Varrat nélküli csővezeték
  • Gyors műszaki támogatás (a kérdések, ajánlatkérések 90%-a hat órán belül megválaszolásra kerülnek)

Az Uponor nem győzi hangsúlyozni a rendszer fogalmát. Mi nevezhető rendszernek? Fogalmaik szerint a többrétegű csövek piacán rendszernek nevezik, ha az idom és a cső gyártója azonos, a gyártástechnológia összeillesztett és együtt tesztelt. Ilyen esetben elkerülhető, hogy bármilyen probléma esetén a csővezeték gyártó és az idomgyártó egymásra mutogasson, hiszen mindkét termék egyazon műszaki háttér terméke. Ha a biztonság fontos, akkor csak rendszerekben érdemes gondolkodni.

A magyar piacon sok csővezeték megtalálható és még több idomfajta, de rendszer alig. Az alacsonyabb árfekvés miatt a vegyes megoldásoknak nagyobb a piaci részesedése, de természetesen a kockázata is. Még rosszabb párosítás, amikor egy vegyes megoldást rendszernek állítanak be, megtévesztve ezzel a szerelőt. Ki fog ilyen esetben eljárni, ha bármi probléma merülne fel? Jó kérdés. De talán mindannyian tudjuk a választ. Az első problémás eset ejti gondolkodóba a szerelőt, aki utána már biztosan rendszert fog választani, mert rájön, hogy a biztonság fontosabb, mint az olcsóbb árfekvés.

Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték
Uponor Unipipe Plus varratnélküli többrétegű csővezeték

Ha baj van, annak a költsége nem összehasonlítható egy magasabb árfekvésű, de mégis kedvező ár/érték arányú rendszer árával. Szeretnék, hogy minél kevesebben tapasztalják meg, hogy milyen károkat okozhat egy minőségi probléma egy luxus épületnél, amelynek a tulajdonosa egy jól prosperáló ügyvéd, aki nemcsak a javítást, hanem a fizikai és eszmei károkat is érvényesíti jogi úton, az elmaradt haszonról nem is beszélve. Mindezeket egyszerű elkerülni, minőségi rendszer használatával.

A hírben szereplő termékek
Uponor Uni Pipe PLUS ötrétegű  csővezeték
 
Uponor Uni Pipe PLUS ötrétegű csővezeték

Az Uponor Uni Pipe PLUS egy egyedi varrat nélküli ötrétegű csővezeték. Egyaránt alkalmazható vízellátási és fűtési/hűtési célokra. A forradalmi technológiának köszönhetően a hajlítási sugár átlagosan 40 százalékkal kisebb a jelenleg alkalmazott többrétegű csöveknél, így irányváltások esetén idő és további plusz költség spórolható meg a cső egyszerű hajlításával.

BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
BIM
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Sarokidom kiváltása Uponor Uni Pipe PLUS csőrendszerrel
Sarokidom kiváltása Uponor Uni Pipe PLUS csőrendszerrel
A varrat nélküli technológiának köszönhetően a cső rugalmasan hajlítható
Sarokidom kiváltása Uponor Uni Pipe PLUS csőrendszerrel
Kategóriák
Többrétegű csövek, csőrendszerek
Többrétegű csövek, csőrendszerek
Csőrendszerek, idomok, folyókák
Csőrendszerek, idomok, folyókák
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...