A Trípode által nyújtott vidám légkör biztosítja a belterek kellemes hangulatát.
A háromlábon álló állólámpának nincs szüksége tartóalapra ahhoz, hogy stabilan álljon a térben. Az állvány kialakításának köszönhetően a lámpa masszívan áll, annak ellenére, hogy mindössze 3 ponton érintkezik a talajjal. A váz háromlábú kiképzése, ahogy azt korábban már a fotóállványokon, földmérő eszközökön megszokhattuk, az egyik legstabilabb rögzítési módja a tárgyaknak.
A lámpa tartószerkezetének elrendezése emlékeztet az ősi Görög delphoi jósdára, ahol Püthia a háromlábú széken transzba esve közvetítette Apolló, a fény, a világosság Istenének válaszait a földi halandók kérdéseire.
Mi lehetne tökéletesebb, mint egy olyan fényforrás megalkotása, mely szerkezetében nem csak a stabilitást hordozza magában, de formavilágával magát a fényt szimbolizálja? Kérdésünkre a választ a Santa&Cole Trípod kollekciója adja meg!
A Trípod három fém tartórúdját feketére festették, a rudak a lámpaernyő takarásában végződnek. A többféle színben választható nagyméretű lámpaernyő leárnyékolja a fény útját úgy, hogy az közvetlenül ne tudja elkápráztatni szemünket. A lámpaernyők háromféle színben rendelhetők meg: vörös, tört fehér és fekete színekben. A fémtartó rudak meredek tűzése lehetővé teszi, hogy a lámpa szinte árnyékmentesen közvetítse a fényt a funkciójának megfelelő területre. A Trípód állólámpa sikerén felbuzdulva a Santa&Cole tervező csapata kidolgozott egy arányosan kisebb méretű verziót is, melyet asztali lámpaként használhatunk. A lámpaernyő tetejét egy fém koronggal elfedve, elérték, hogy a felfelé törő fényt leárnyékolják, így az nem zavarja közvetlenül látásunkat.

A szintén Santa&Cole által forgalmazott GT5, GT6 és GT7-es függesztett ernyővel kiegészítve egy komplett lámpacsaládot kapunk, mely tökéletes fény és látványforrása lehet immáron fényűző környezetünknek.
További információ: www.s-ter.hu
Ha a Santa&Cole Trípode lámpájával kapcsolatban információt, katalógust vagy árajánlatot szeretne kérni az S-tér Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.