Megérkeztek az új Mureva Styl EV töltőaljzatok

Megérkeztek az új Mureva Styl EV töltőaljzatok

Megerősített töltőaljzatok a Schneider Electrictől kifejezetten elektromos járművek töltéséhez

Az elektromos autók elterjedése mellett egyre gyakrabban találkozunk más alternatív e-járművekkel, például rollerekkel, e-bike-okkal. Ahogyan az elektromos autóknak, ezeknek a járműveknek is fel kell töltődniük valahol. Mivel akkumulátoruk egyre nagyobb kapacitású, a töltésük is egyre nagyobb energiafelvétellel jár. A hagyományos aljzatok nem ilyen célokra lettek tervezve, hosszú távon kárt okozhat bennük ez a fajta igénybevétel, és használatuk akár veszélyessé is válhat.

A Mureva Styl EV töltőaljzatot kifejezetten elektromos járművek töltésére alkották meg.  Ez a már jól ismert Mureva Styl aljzat megerősített változata, csavaros csatlakozásokkal és jobb hővezetéssel, hogy tartósan ellenálljon a fokozott igénybevételnek.

Miért ne használjunk hagyományos aljzatot a töltéshez?
Ha napi szinten töltjük a különböző elektromos járműveket (pl. konnektoros hibrid autó, roller, e-bike), az rendszeres mechanikai terhelést jelent, ugyanis ki-be húzgáljuk a töltőkábelt, illetve a folyamat fokozott hőtermeléssel is jár.

A Mureva Styl EV töltőaljzat 16 A-es áram leadására képes, így nagyjából 3 kW-os teljesítménnyel tudja tölteni az elektromos járműveket, amennyiben azok képesek ezt felvenni. Egy "konnektoros" hibrid autót, biztonságosan, az akkumulátor kapacitásától függően 4-5 óra alatt tudunk feltölteni ezzel az aljzattal.

Mi a helyzet tisztán elektromos autó esetén?
Noha az új Mureva Styl EV töltőaljzat alkalmas elektromos autók töltésére is, ilyen esetben mindenképpen dedikált elektromosautó-töltőkészülék használata javasolt (pl. a Schneider Charge termékek). Aljzatról egy tisztán elektromos autó feltöltése akár egy napba is telhet, míg a Schneider Charge töltőkkel mindössze néhány óra alatt elvégezhető.
 
A Mureva Styl EV töltőaljzat esztétikus, négyféle változatban kapható: fehér és antracit színben, falon kívüli, illetve süllyesztett kivitelben. Ellenáll az időjárás viszontagságainak, telepítése rendkívül egyszerű. Fontos, hogy a telepítés során ne feledkezzünk meg a szükséges védelmek kiépítéséről sem!

Új Mureva Styl EV töltőaljzatok
Új Mureva Styl EV töltőaljzatok
A hírben szereplő termékek
Mureva Styl EV-töltő aljzat
 
Mureva Styl EV-töltő aljzat

A Mureva Styl EV töltőaljzatot kifejezetten elektromos járművek töltésére alkották meg (például rollerek, e-bike-ok). Ez a termék a már jól ismert Mureva Styl aljzat megerősített változata. A Mureva Styl EV töltőaljzat 16 A-es áram leadására képes, így nagyjából 3 kW-os teljesítménnyel tudja tölteni az elektromos járműveket, amennyiben azok képesek ezt felvenni. A Mureva Styl EV töltőaljzat esztétikus, négyféle változatban kapható: fehér és antracit színben, falon kívüli, illetve süllyesztett kivitelben. Ellenáll az időjárás viszontagságainak, telepítése rendkívül egyszerű.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Elektromos autó töltőállomások
Elektromos autó töltőállomások
Épületvillamossági szerelvények
Épületvillamossági szerelvények
Kisfeszültségű villamosenergia-elosztás
Kisfeszültségű villamosenergia-elosztás
Szerelvények, kábelezés
Szerelvények, kábelezés
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...