Nincs V-alakú visszapattanás a magyar építési piacon
Rendhagyó módon a kialakult helyzet miatt az Euroconstruct időközi előrejelzést adott ki, mely a júnusi építési piaci előrejelzés revíziója. Az eredményeket Gáspár János, az Euroconstruct magyar kutatóintézetének (Buildecon) vezetője gyűjtötte össze.
A teljes Euroconstruct építési piacának zuhanása idén – a felülvizsgált előrejelzés szerint - várhatóan kevésbé lesz erőteljes. 2021-től megkezdődhet a felívelés, amely azonban nem lesz túl dinamikus; a 2022-es szint továbbra is a 2019-es szint alatt maradhat. Az Euroconstruct legfrissebb előrejelzése szerint 2020-ban az Euroconstruct országok építési piacán körülbelül 9%-os visszaesésre lehet majd számítani. Úgy tűnik, hogy a legnagyobb piacok közül az Egyesült Királyságot érintik legsúlyosabban a járvány következményei. Az Egyesült Királyság kivételével (jobb oldali ábra) reálértéken a visszaesés 7% körüli lehet majd ebben az évben.
A legtöbb Euroconstruct országban a felülvizsgálat utáni előrejelzések lefutási pályái elég hasonlóak a júniusihoz. Az alábbi képen az országok régiónként vannak rendezve, a szaggatott fekete vonal mutatja a 2019-es szintet. Európa szívében és az északi országokban (a legfelső sorban) nagyon stabil piacokat találunk. Mindegyikükben - Finnország és Svédország kivételével - 2021-ben a teljes építési piac várhatóan már a 2019-es szint körül lesz. A legnagyobb országok közül a leglassabb fellendülésre Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban lehet számítani. Úgy tűnik, hogy Lengyelország viszont ellenáll a válságnak.
Az alábbi grafikonon az Euroconstruct országok piacméret szerint vannak rendezve. Lengyelország, Belgium, Portugália és Szlovákia lefelé módosította a 2020-as növekedést. Közülük kettő, Lengyelország és Portugália, volt a legoptimistább a 2020. júniusi előrejelzésnél. Azok közül akik a legpesszimistábbak voltak júniusban (Franciaország, Olaszország, Egyesült Királyság, Spanyolország, Írország), egyedül Spanyolország hagyta változatlanul az előrejelzést, a másik 4 kevésbé pesszimista most, mint júniusban. De mit jelent ez pénzben?
Pénzben a különbség nem tűnhet olyan nagynak, pedig valójában az. A legjelentősebb különbség euróban kifejezve Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság esetében van. Ami azonban európai szinten elhanyagolhatónak tűnik, az egyes országok szintjén már lényeges különbség. Például Belgium lefelé irányuló felülvizsgálata 1,5 milliárd euróval nagyobb építési teljesítmény esést jelent (2019-es változatlan áras euróval számolva). Írország a jelenlegi előrejelzés szerint (szemben a júniusival) pedig 4 milliárd euróval jobban járhat 2020-ban.
A revízió mértéke körülbelül megegyezik egy évnyi bővüléssel 2013 és 2016 között. Mindazonáltal 2020-ra az új előrejelzés is olyan csökkenést vár, amelyre az elmúlt 30 évben alig volt példa. A piacméret pedig a 2016-os szintre eshet vissza.
A Buildecon, az Euroconstruct magyar kutatóintézete és a magyar tanulmány készítője, fenntartja júniusi előrejelzését a magyar építési piacra vonatkozóan az előrejelzési horizonton azon feltételezés alapján, hogy nem kerül majd bevezetésre járvány miatti építési tilalom hazánkban. Idén továbbra is 8%-os várható csökkenéssel számol a Buildecon a teljes magyar építési piacon. 2021-ben is negatív építési teljesítményre számít (-4%). Tehát fenntartva a júniusi előrejelzést, a Buildecon szerint az előrejelzési horizonton a lefutási pálya távolról sem V alakú. Leginkább a lakás- és mélyépítés területén pesszimista a Buildecon. Az előrejelzés, az egyes szegmensek kilátásaival, megvásárolható a Buildecon-tól.
Link az eredeti (angol nyelvű) vizualizációhoz
A következő Euroconstruct 2020. téli előrejelzés november 24.-én kerül kiadásra.