A TWILS épülettömbjének ablakait MEVACO perforált lemezek takarják

A Creativ Line lyukasztásnak köszönhetően a belső terekben törékeny fényjáték kel életre

TWILS vendégház MEVACO perforált lemezzel
TWILS vendégház MEVACO perforált lemezzel
"The innovator for the art of relaxation" - hangzik az olasz, ágyakat forgalmazó vállalat, a TWILS mottója. De ez volt a mottója annak a feladatnak is, amellyel az építészt, Marzio Piasert bízták meg. Azaz olyan vendégház létrehozása, amelyben a központi szerepet a kikapcsolódás kapja. Így a nappalok könnyedén válhatnak éjszakává, vagy éppen ellenkezőleg is.

A TWILS esetében a név egyben programot is jelent: a betűszó a testvérek, Tiziano, Wilma, Luisella és Simone Carnieletto neveinek kezdőbetűiből áll össze. Ennek megfelelően közvetlen hangulatú a vállalat filozófiája is, melyből eredt az a kívánság is, hogy a cég vendégeinek olyan helyet teremtsenek, mintha a család személyes vendégei lennének. Marzio Piasernek támadt az az ötlete, hogy egy egykori lakóházat zárt tömbbé alakítsanak át, amelyben a TWILS arculatának megfelelően két szín, a fekete és a fehér dominál. "Fontos számunkra az éjszaka és a nappal asszociációja." - mondja Marzio Piaser, aki inspirációját Le Corbusier-től és a bécsi szecesszió mesterétől, Otto Wagnertől kapta. "Napközben az épület sötétségbe borul, míg éjszaka, amikor bent égnek a lámpák, világosság övezi. Ezen hatás eléréséhez ideális volt a perforált lemez."

Marzio Piaser az épülettömb ablakait MEVACO perforált lemezzel takarta el. "A Creativ Line lyukasztásnak robusztus hatása van" - mondja az építész. "Viszont mihelyt kisüt a nap, a belső terekben csodálatos és törékeny fényjáték kel életre." Az esztétikum mellett Mario Piazer esetében nagy jelentőséggel bír a perforált lemez funkcionalitása is. "Árnyékolóként és a betörések elleni védelemre csak ajánlani tudom ezt az alapanyagot" - mondja. "A perforált lemez tulajdonképpen olyan díszítőelem, amely több funkciót is képes ellátni."

Az épülettömbben a vendégeket a kiállító helyiségek mellett egy fogadótérbe vezetik, ahol - mint ahogyan az olasz családoknál - a középen elhelyezett asztalon bőséges lakomával kényeztetik őket. Nem kétséges, hogy a TWILS-nél még a külföldi vendégeknek is igazi olaszos élményekben lehet részük. Éppúgy, mint ahogyan a "The innovator for the art of relaxation" látogatóinak is kívánta. Napról napra!
A perforált lemezekkel kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképre, ha árajánlatot, bővebb információt vagy katalógust szeretne kérni a MEVACO munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Fém félkész termékek
Fém félkész termékek
Kültéri árnyékolók, rovarhálók, előtetők
Kültéri árnyékolók, rovarhálók, előtetők
Építőlapok, félkész termékek, alapanyagok
Építőlapok, félkész termékek, alapanyagok
Üvegek, fényáteresztő műanyagok, árnyékolók
Üvegek, fényáteresztő műanyagok, árnyékolók
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...