A tűzvédelmi kazettás álmennyezetek követelményei

AMF tűzvédelmi megoldások

Az utóbbi években az álmennyezetek tűzvédelmi szabályozása jelentős változásokon ment keresztül. A vonatkozó tűzvédelmi rendelet, ezen szerkezetek tekintetében gyors egymásutánban változott, mely változás a szigorítás irányába mutatott. A gyártó cégek, mint a Knauf AMF is folyamatosan fejleszti termékeit, hogy a megváltozott követelményeknek meg tudjon felelni.

A változások főleg a menekülési utak álmennyezeteit érintették. Egy időben csak A1 éghetőségi osztályú álmennyezeteket lehetett a nagyobb épületek menekülési útvonalaira építeni. Ez a szabályozás a rendelet újabb változásával megszűnt és a jogalkotó visszatért a régebben is járatos A2,s1-d0 követelményhez. Ez a követelmény már majd minden álmennyezettel teljesíthető legyen az ásványi, fém vagy gipsz alapú szerkezetekről. Az A1 követelmény csak a tűzgátló szerkezeteknél maradt benn, de időközben minden gyártó kifejlesztette a maga minősített szerkezetét. A fa álmennyezetekkel kicsit nehezebb a helyzet mivel ezek általánosan B,s1-d0 minősítésűek. A Knauf AMF rendszerében megtalálható Heradesign fagyapot lapokat kívánságra A2,s1-d0 minőségben is gyártani tudja. A másik megoldás a fa hatású ásványi álmennyezetek alkalmazása mint például az AMF Thermatex Varioline. Az éghetőség terén egyértelmű iránymutatást ad a beépíthetőségről a gyártó által a szerkezet összes eleméről kibocsátott CE minősítés.
Nem ilyen egyértelmű a helyzet a tűzvédő álmennyezetek esetében. A rendelet ezt a kategóriát önmagában nem taglalja, hanem a födémeknél és a tűzvédő burkolatoknál foglalkozik vele. A tűzvédő álmennyezetek esetében két alapvető kategóriát különböztetünk meg:
1. tűzvédelem födémszerkezettel együtt
2. önállóan tűzvédő álmennyezet

Az első esetben a követelményeket a rendeletben a födémszerkezeteknél kell keresnünk. A határértékek REI30-REI120-ig terjednek födémszerkezettől és az álmennyezet típusától, szerkezetétől függően. A gyártók sok vizsgálatot végeznek évente különböző szerkezeteikkel különféle födémszerkezetek alá. Már a tervezés kezdeti fázisában ajánlott felvenni a kapcsolatot a gyártókkal, mert nem csak a saját szerkezetével kapcsolatban lehetnek előírásai, hanem a kapcsolódó födémszerkezetre is (például fafödémeknél hőszigetelés a födém alsó síkján). Legtöbb gond a tervezés során az álmennyezeti tér csekély magasságából adódik. A gyártók a tűzvédelmi állásfoglalásukban kitérnek a beépített lapok pontos típusára, a szerkezet (sínrendszer) típusára, a szabad függesztési magasságra, a függesztők fajtájára, anyagminőségére és azok távolságára és a beépített lámpatestek letakarására. A paraméterek egyikén sem szabad változtatni, mert az a minősítés megszűnését eredményezheti. A kivitelezés során a szabad függesztési magasság be nem tartása és a letakaró dobozok hiánya a legnagyobb probléma. Mindkettő súlyos hibaforrás és az álmennyezet minősítésének romlásával vagy annak teljes megszűnésével jár. A Knauf AMF rendelkezik minősített tűzvédelmi álmennyezetekkel, legyen szó akár egyszerű látszóbordás álmennyezetekről (REI30-REI120-ig), önhordó (folyosói) álmennyezetekről (REI30-REI90), párhuzamos bandraszteres álmennyezetekről (REI30-REI90), vagy akár rejtettbordás álmennyezetekről (REI120). Az elért minősítés mindig erősen függ a födémszerkezettől is így a tervezés során a gyártói konzultáció elengedhetetlen.
A második esetre az önállóan tűzvédő álmennyezetekre Magyarországon kevés példa van. Ezt a kategóriát tűzvédelmi dobozolással oldják meg, mivel főleg vezetékek tűzvédelmében van EI követelményérték. Érdemes kitekinteni a németországi szabályozásra, ahol a rendelet kimondja, ha az álmennyezet feletti térben 7 KW/m²-nél nagyobb tűzterhelésű elektromos vezetékek futnak akkor a menekülési útvonalakon EI30-as önállóan tűzvédő álmennyezetet kell építeni. Ez azért fontos mert a leggyakoribb irodatűz az elektromos vezetékek zárlatából keletkező tűz, és a legnagyobb terhelésű vezetékek mindig a menekülési utakat jelentő folyosói álmennyezetek felett futnak. Ezt ugyan a magyar rendelet nem írja elő, de érdemes elgondolkodni alkalmazásán. Ezekben az esetekben is igaz, hogy a gyártói előírásokat szigorúan be kell tartani a tervezés és az építés során. Ezen követelményeket a Knauf AMF UNO F30 álmennyezetei teljesítik.
Összegzésképpen kijelenthető, hogy a tűzvédő álmennyezeteknél (mint minden tűzvédő szerkezetnél) különös gondossággal kell eljárni mind a tervezés mind a kivitelezés során. Az AMF folytatja innovatív tevékenységét a tűzvédelmi megoldások kidolgozásában, és ezek alkalmazásában. A Knauf AMF magyarországi képviselete, a Knauf AMF Kft. munkatársai állandó segítséget nyújtanak a tervezőknek és kivitelezőknek a felmerülő kérdések megoldásában.
Az AMF tűzvédő álmennyezetekkel kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképre, ha árajánlatot, bővebb felvilágosítást vagy katalógust szeretne kérni a Knauf AMF Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
THERMATEX Aquatec álmennyezeti lap THERMATEX Baffel Classic álmennyezeti lamella THERMATEX Sonic arc álmennyezeti sziget THERMATEX Alpha álmennyezeti lap
 
THERMATEX akusztikus ásványi álmennyezetek és falburkolatok
16 termék

A nemzetközileg évtizedek óta ismert termék, az AMF THERMATEX terméktulajdonságait tekintve a legmagasabb minőséget garantálja, illetve az állandóan magas szervizszolgáltatást és maximális rendszerbiztonságot. A nedves eljárásban (Wet-felt) előállított AMF THERMATEX álmennyezeti lapokat ásványgyapot, perlit, agyag és keményítő alkotják, így természetes nyersanyagok képezik alapját. A legmeghatározóbb tulajdonságok (akusztika, tűzvédelem, higiénia, design) mellett a figyelem a jövőben további fejlesztési törekvésekre irányul a nyomtatott felületek és az egyedi hangelnyelők vonatkozásában, mint "belógatott" rendszerek (lamellák, álmennyezeti sziget, fali hangelnyelő), a kazettás álmennyezeti rendszerektől az egyedi trendek megalkotásáig.

16 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Válaszfal profilok, álmennyezeti profilok, rögzítések
Válaszfal profilok, álmennyezeti profilok, rögzítések
Álmennyezetek, akusztikus falburkolatok
Álmennyezetek, akusztikus falburkolatok
Szerelt válaszfalak, álmennyezetek, álpadlók
Szerelt válaszfalak, álmennyezetek, álpadlók
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...