Mézfeldolgozó üzem Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszerrel

A könnyűszerkezetes technológiát hagyományos anyagokkal ötvözték

Király Zoltán, vácrátóti méhész 2000-ben lett őstermelőből vállalkozó. Szezonról szezonra 200-300 méhcsalád termeli neki a mézet. Az időjárástól és egyéb körülményektől függően évente 10 és 20 tonna között. Ekkora mennyiség kezelése abban a fából készült épületben, ahol addig a feldolgozás folyt, csak lemondások és kompromisszumok árán volt megvalósítható.
Király László 2012-ben úgy döntött, hogy egy nagyobb alapterületű, az addiginál kedvezőbb energetikai paraméterekkel rendelkező, a munka és a szállítás szempontjából is praktikus előnyöket biztosító üzemet épít. Olyan épületre volt szüksége, amely megfelelő helyszínt biztosít a hűtés, a tárolás és a csomagolás számára, továbbá kialakíthatóak benne a kiegészítő funkciók ellátására alkalmas helyiségek is, mint pl. a mosdók, illetve az őrző személyzet portája.
Mivel a méhészeti teendők éves ritmusát a természet szabja meg, és közeledett az a nyugalmasabb időszak, amit az új üzem megvalósítására lehetett felhasználni, fontos volt, hogy a beruházás minél gyorsabban megvalósuljon. A vállalkozó évekkel korábban a családi kertészetéhez tartozó 350 m³-es melegvíztároló oldalfalát, és az egyik kiszolgáló épület, illetve a garázs tetőzetét is a Lindabtól rendelte. Ekkor ismerkedett meg a cég szolgáltatásaival és az általuk kínált könnyűszerkezetes építési technológiával.

Király Zoltán első lépésként regisztrált a lindab.hu/sbs weboldalon. Itt egy tervező szoftver segítségével össze is állított egy konstrukciót, amely megfelelt az elképzeléseinek. A Lindab az elküldött érdeklődésre, a saját fejlesztésű szoftvere segítségével szinte perceken belül küldte is az árajánlatot látványtervvel együtt, és másnap a cég szakértője, Polgár Dávid is megkereste.
A személyes találkozás során a szakember a helyszíni szemle tapasztalatai és az új üzem funkcióival, méretével kapcsolatban kifejtett igények alapján egy 10x10méteres alapterületű, három méter vállmagasságú és 18,7° tetőhajlásszögű tetőzettel rendelkező könnyűszerkezetes acél csarnokot, Lindab SBS épületet ajánlott.

Az SBS épület maximum 13 m-es fesztávolságú "mini" csarnok, amelyben a fő tartóelemeket a nagyon jó műszaki tulajdonságokkal rendelkező, már alapanyagában korrózióvédelemmel (tűzihorganyzással) rendelkező, vékonyfalú profilok, azaz a hidegenhengerelt Z-,C-,U-szelvények adják. Ezeket nem hegesztéssel, hanem csavarozással illesztik.

Az első egyeztetést követően a Lindab a szükséges alapanyagok és a szerelvények számát, valamint ezek költségeit 24 órán belül megadta az ügyfélnek. Ez képezte az alapját a végső tárgyalásnak és megrendelésnek, amelyben - Király Zoltán szerint - a Lindab nagy rugalmasságot mutatott.
Ez tette lehetővé a pályázati forrásokban nem részesülő, csupán saját szűkös forrásaira támaszkodó méhész számára, hogy modernizálja mézfeldolgozó üzemét. A megrendelés aláírását követő három héten belül már le is szállították az épülethez a szükséges elemeket, csavarokat, alkatrészeket, a kiviteli, összeállítási tervvel együtt, amely a tartószerkezet összeállítását segítette.

Az üzemet Vácrátót lakóövezeti belterületén kellett megvalósítani. Ilyen környezetben pedig szigorú szabályok rendelkeznek az adott épület esztétikai megjelenéséről, méreteiről, tűzbiztonságáról, energetikai tulajdonságairól, de még a tetőzet hajlásszögéről is.
A Király Zoltán által megbízott tervező a vázrendszer borítását a Lindab Coverline termékcsaládjának elemeiből állította össze. A tetőre, 20 mm-es, zöld trapézlemez, a falra pedig Coverline fali trapézlemez került bézs színben. A harmonikus kompozíciót a tetőnél sötétebb árnyalatú Rainline ereszcsatorna rendszer tette teljessé. Az épület szigetelése az SBS-nél előírt rétegrendben az acéllemezek közé elhelyezett kőzetgyapot anyaggal történt.
A gyors tervezést és engedélyeztetést nagyon nagyban segítette, hogy a Lindab SBS épülete ÉMI rendszerminősítéssel rendelkezik, továbbá a gyártó a megrendelt épületről engedélyezési szintű terveket biztosított díjmentesen a megrendelő és tervezője részére.
A vácrátóti mézfeldolgozó esetében, ahol a kialakítást élelmiszerbiztonsági és egyéb egészségügyi előírások is megszabják, nagy jelentősége volt az SBS azon tulajdonságának, hogy benne a könnyűszerkezetes technológiák hagyományos anyagokkal ötvözhetők. Éppen ezért a mézelőkészítő, az öltöző és a mosdók falát Ytong elemekből készítették, a falazat külső felületét mosható csempével burkolták az előírt rendeleteknek megfelelően.

A megvalósítás érdekessége az volt, hogy - bár a Lindab az SBS-sel oktatásokon kiképzett partner-kivitelezőket ajánlott - a megrendelő olyan egyértelműnek és használhatónak találta a mellékelt kiviteli, szerelési tervet, hogy munkatársai segítségével maga fogott a szerelésbe. A csavarozott kapcsolatokat a földön állították össze, majd a szerkezetet egy daru segítségével emelték talpra. Bár Király Zoltán rendelkezik építőipari ismeretekkel, nagy segítségként említi, hogy telefonon bármikor műszaki segítséget kérhetett, és a munkálatok során a Lindab tanácsadója személyesen többször is felkereste, ellenőrizte az építkezést, konzultált a tulajdonossal. Így a vázszerkezetet 10-12 nap alatt el tudták készíteni.

Arra a kérdésre, hogy milyen tapasztalatokat fogalmazna meg a Lindab SBS technológiájával készült új üzemével kapcsolatban, Király Zoltán elmondta, hogy a csarnokban több gyártási funkció, tehát a pörgető, a raktár, a csomagoló, a mézelőkészítő is sokkal kényelmesebben, szeparáltabban kapott helyet. Modernebbek, tágasabbak lehettek a szociális helyiségek. A hét ablaknak köszönhetően több a beáramló, természetes fény. A szélesebb kapukba be tudnak állni a szállítást végző furgonok. A megnövekedett belső területekben megoldható lett a targoncás rakodás. A Lindab által adott 15 évre szóló korróziómentességi garancia mellett kiemelte az épület tökéletes hőszigetelését és az ebből fakadó energia-megtakarítást.

"Igaz, hogy tulajdonképpen a termelést a régi épületben is folytathattuk volna, de az az üzem, amit az SBS-ből építettünk, sokkal kényelmesebb, korszerűbb és gazdaságosabb. Egészen más környezetet teremt a mindennapi munka számára. Ez meg előre hajtja az embert. És ráadásul még nagyon szép is!"

Az SBS könnyűszerkezetes épületrendszerrel kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképre, ha árajánlatot, bővebb tájékoztatást vagy katalógust szeretne kérni a Lindab Profil munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer
 
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer

A Lindab által kifejlesztett SBS (Small Building System) kisépületrendszer egy egyszerűen összeállítható, esztétikus megjelenésű könnyűszerkezetes épületrendszer, amely kis fesztávú (3-13 m) és kis vállmagasságú (2,5-3,0-3,5-4,0 m) épületek megvalósítása céljából lett kidolgozva. Az SBS Maxi csarnokrendszerhez előre elkészített típuskeretek (fesztáv: 9,0-18,m, vállmagasság: 3,0-6,0m, tetőhajlás: 15fok) állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
A Lindab acél könnyűszerkezetes csarnokai a mezőgazdaságban
A Lindab acél könnyűszerkezetes csarnokai a mezőgazdaságban
Élelmiszertermelés, versenyképesség, Lindab csarnokok
A Lindab acél könnyűszerkezetes csarnokai a mezőgazdaságban
Kategóriák
Készcsarnokok
Készcsarnokok
Készépületek, konténerek
Készépületek, konténerek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...