Mapei termékek a Sagrada Família burkolatai alatt

Padlófűtés telepítése a Mapei szakemberei segítségével

A világszerte méltán híres, Barcelona jelképének számító Sagrada Falmilia építése 2025-re várhatóan befejeződik. A történet még 1866-ban kezdődött, amikor Josep María Bocabella i Verdaguer megalapította a Szent József-hívők Egyesületét, és azt a vállalást tette, hogy építtet egy templomot a Szent Család tiszteletére, azzal a szigorú kikötéssel, hogy az építéshez szükséges minden anyagi forrás csak követői adományaiból származhat. Néhány évvel később, 1881-ben, az egyesületnek sikerült megvásárolnia a megfelelő telket a templomépítéshez. Francisco de Paula del Villar y Lozano nyújtotta be az első építészeti terveket, amelyeken egy torony, három hajó és hét kápolna szerepelt. A Sagrada Família templom alapkövét 1882. március 19-én tette le Urquinaona püspök. Nem sokkal később, 1883-ban az alapító egyesület és Villar építész feloldhatatlan vitába bonyolódott. Ekkor kapott megbízást Antoni Gaudí a templom továbbépítésére. Gaudí teljesen áttervezte az épületet.

A katalán építőművész teljesen új alaprajzot alkotott a leendő bazilikához. Az öthajós kialakításon kívül ez elsősorban a függőleges struktúrákban és az ezekre épülő domináns látványban öltött alakot. Gaudí szándéka az volt, hogy a Sagrada Família Barcelona minden pontjáról látható legyen. Ez volt a függőlegeseket hangsúlyozó koncepció mögöttes tartalma is, hogy a templom a katalán főváros minden polgári és egyházi építménye fölé magasodjon. Az eredeti tervek szerint a Sagrada Família összesen 18 toronnyal büszkélkedett volna, 90 és 170 méter közötti magasságokkal. Utóbbi az egyházi épülethez valaha épített legmagasabb torony lenne.

1914-től Gaudí minden idejét és energiáját a templom építésére fordította. Még egy kis házat is felhúztak neki az építési területen, hogy folyamatosan jelen lehessen. 1926. június 7-én Gaudít baleset érte: elütötte egy villamos, és három nap múlva belehalt a sérüléseibe. Egész Barcelona mély gyászba borult, a pápa pedig külön engedélyt adott arra, hogy az építészt a még befejezetlen templom kriptájában temessék el. Gaudí úgy becsülte, 200 év szükséges a Sagrada Família megépítéséhez, viszont nem hagyott hátra részletes tervrajzokat. Halálát követően számos építész irányította a munkálatokat, amelyek napjainkban is zajlanak, megállás nélkül az építés kezdete óta, még a spanyol polgárháború nehéz éveiben is. Most úgy számolnak, hogy 2025-re befejeződhet a Sagrada Família építése, továbbra is csak adományokból és a látogatók belépőjegyeiből finanszírozva.

Kövek a padlófűtés fölött

A Sagrada Família öt főhajója és három kereszthajója együtt egy feszület alaprajzot ad ki. A főhajók 90 méter, a kereszthajók pedig 60 méter hosszúak. A tetőszerkezet építése még folyamatban van, azonban a kapuk nyitva állnak napközben, fogadva a látogatók hatalmas tömegeit. Ez azzal jár, hogy a templom belsejében folyamatosan hideg van, különösen télen. Ezért találta ki a munkálatok folytatásával megbízott építésziroda, hogy a munkások és a látogatók kényelme érdekében padlófűtést telepítsenek.

2016 februárjában kezdődött a megvalósíthatósági tanulmány időszaka. Az építészek meghívták a fűtési rendszert szállító Rehau és a Mapei műszaki szakértőit is. A terv az volt, hogy első lépésként a szentélyben szerelnék be a padlófűtést, és ezt később bővítenék az épület további részeiben. A részletes felmérések után a Mapei műszaki szakemberei előálltak egy teljes körű megoldással, amelynek a padló alatt futó fűtőkör is része volt.
Padlófűtés építése a Sagrada Falmiliában
Padlófűtés építése a Sagrada Falmiliában

1. kép: A fűtőelemek elhelyezése a padlón a simítóanyag előkészítése előtt.
2. kép: A Primer G alapozóval kezelt, megerősített simítóanyag.
3. kép: Egy réteg Novoplan maxi aljzatkiegyenlítő került a simítóanyag fölé. Ez a termék jó hővezető képességei miatt ideális a kompakt padlófűtési rendszerekhez.
Keraquick S1 ragasztóhabarcs alkalmazása
Keraquick S1 ragasztóhabarcs alkalmazása
4. kép: A fűtéssel kiegészített padlózat telepítésre készen.
5. és 6. kép: A kőlapokat Keraquick S1 ragasztóhabarccsal illesztették a helyükre.
A padló illesztése Ultracolor plus fugázóhabarccsal történt
A padló illesztése Ultracolor plus fugázóhabarccsal történt
7. kép: A padló illesztéseit Ultracolor Plus fugázóhabarccsal biztosították.
8. kép: A templombelső a munkálatok befejezése után.

A kezdő fázisban új bevonatréteget kapott a megerősített betonaljzat. A beavatkozás első lépéseként elhelyezték a fűtőelemeket a betonaljzaton, majd simítóanyaggal fedték az elemeket. A fémháló lefektetése után az aljzatot Primer G 1:1 arányú vizes diszperziójával kezelték. Tapadást elősegítő jellemzőin túl ez a termék megköti az esetleges pormaradványokat is, és megakadályozza, hogy az aljzat túl gyorsan szívja be a vizet még a megfelelő kötés kialakulása előtt.

Ebben a fázisban kezdték meg a Novoplan Maxi cementes aljzatkiegyenlítő habarcs szivattyús adagolását. Ez a speciális, gyorskötésű, erősen folyós, szálerősített habarcs kifejezetten a kompakt, nagy hővezetésű (1,727 W/mK) padlófűtési rendszerek telepítésének elősegítésére lett kifejlesztve. A Novoplan Maxi 3-40 mm vastagságú rétegekben használható, és az így kiegyenlített aljzatok alkalmasak lesznek kerámia, terméskő és készparketta burkolatok fektetéséhez.

Az aljzat megszáradása után megkezdték a terméskő lapok elhelyezését. Ehhez a Keraquick S1 gyors cementkötésű ragasztóhabarcsot használták, amelynek nagyon alacsony az illékony szervesanyag (VOC) kibocsátása. A padlózat illesztéseit Ultracolor Plus fugázóhabarccsal oldották meg. Ez a gyorskötésű és gyorsszáradású, polimerekkel módosított, kivirágzásmentes fugázóhabarcs penészedésgátló BioBlock® technológiával és víztaszító DropEffect® technológiával készült.

A művelet befejezése után a tágulási hézagokat alul Mapefoam zártcellás, habosított polietilén zsinórral zárták le, majd feltöltötték Mapesil AC szilikonos hézagkitöltővel. Ezt követően tesztelték a Mapei által javasolt teljes rendszer teherbíró képességét, hogy a Sagrada Família felújítási munkáiban használt targoncák súlyát is biztosan elbírja.

A jelenlegi állapot és a folyamatban lévő munkák

A Mapei műszaki szakemberei a jelenleg futó második fázisban is részt vesznek, ahogy fektetik le a Sagrada Família padlózatának további részeit. Az itt alkalmazott padlókövek lényegesen nehezebbek az előző beavatkozásnál használtaknál, ezért módosítani kell a telepítési megoldást.
A Mapei kutatólaboratóriumaiban gondosan kielemezték a használni kívánt kövek deformálódással és elszíneződéssel kapcsolatos kockázatait a választott rögzítési megoldás mellett, és a Mapestone 3 Primer tapadóhidat ajánlották a Novoplan Maxi cementes aljzatkiegyenlítő habarccsal kezelt aljzat előkészítésére. A Mapestone 3 Primer segítségével biztosítható a soron következő kőlapréteg megfelelő tapadása. A még nedves felületre felhordtak egy réteg Mapestone 2 szálerősített, cementes ragasztóhabarcsot.

A hátlapokra felvitt Mapestone 3 Primer biztosította, hogy a lerakás után stabil monolit kötés alakuljon ki. A Sagrada Família kültéri megoldásaihoz a Mapei műszaki csapata a Mapestone TFB 60 előkevert ágyazóhabarcsot ajánlotta. Ez a termék ideális az építészeti kőpadlók simítóanyagainak előkészítéséhez, mert nagy nyomásállóság mellett ellenáll a hó- és jégoldó anyagok, a fagyási/olvadási ciklusok, sőt akár a tengervíz állagrontó hatásainak is.
A kerámialapok és a katalán modernizmusra jellemző apró mozaikok ("trencadís") hiperboloid hengert mintázó beépítéséhez Elastorapid ragasztóhabarcsot és Fugolastic adalékkal kevert Keracolor GG fugázóhabarcsot használtak. A tetőzet vízszigeteléséhez a Mapelastic Smart kétkomponensű, fokozottan rugalmas, cementkötésű habarcs tett jó szolgálatot.

Reflektorfényben a Keraquick S1

Ez egy fokozott terhelhetőségű, gyorskötésű, alakváltozásra képes, lecsúszásmentes cementkötésű ragasztóhabarcs (C2FT S1 osztály az EN 12004 szabvány szerint) kerámia- és kőlapok ragasztására, nagyon alacsony illékony szervesanyag (VOC) kibocsátással.
A Keraquick S1 egy speciális cementekből, osztályozott szemcseméretű adalékokból, műgyantákból és kötésgyorsító adalékszerekből álló por, amely felhordása után csak 2-3 óra múlva köt meg. Ezért a termék használatával telepített padló- és falburkolatok rövid időn belül használatba vehetők.

Műszaki adatok:

Sagrada Família, Barcelona (Spanyolország)
Eredeti terv: Antoni Gaudí
Építés ideje: 1881-től folyamatosan; tervezett befejezési dátum: 2025
A Mapei hozzájárulásának éve: 2016
A Mapei hozzájárulása: a padlófűtés és az aljzatok illesztéséhez, valamint a beltéri és kültéri járófelületek lerakásához szükséges anyagok szállítása
Ügyfél: Fundació Junta Constructora del TempleExpiatori de la Sagrada Família
Mapei-forgalmazó: Siesmo
Koordinátorok a Mapei részéről: Sergi Sanchez, Joan Lleal és Antoni Cattla, Mapei Spain SA (Spanyolország)

A Mapei termékei:

Aljzat előkészítése: Primer G, Novoplan Maxi
Kerámialapok lerakása: Keraquick S1, Elastorapid
Illesztések kitöltése és fugázása: Fugolastic + Keracolor GG, Ultracolor Plus, Mapefoam, Mapesil AC
Kőpadlózat kialakítása: Mapestone 2*, Mapestone 3, Primer*, Mapestone TFB 60
Tető vízszigetelése: MapelasticSmart

(* A csillaggal jelölt termékeket a Mapei Spain SA forgalmazza Spanyolországban.)
A hírben szereplő termékek
Elastorapid ragasztóhabarcs
 
Elastorapid ragasztóhabarcs

Fokozott terhelhetőségű, jól alakítható, gyorskötésű és gyors száradású, lecsúszásmentes, nyújtott nyitott idejű, cementkötésű, kétkomponensű ragasztóhabarcs kerámia burkolólapokhoz és kőlapokhoz.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Ultracolor Plus fugázóhabarcs
 
Ultracolor Plus fugázóhabarcs

Gyorskötésű és gyorsszáradású, fokozott terhelhetőségű, polimerekkel módosított, kivirágzásmentes, fugázóhabarcs 2 és 20 mm közötti fugaszélességekhez. Víztaszító DropEffect® és penészedésgátló BioBlock® technológiával készült.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Mapelastic kent vízszigetelés
 
Mapelastic kent vízszigetelés

Kétkomponensű rugalmas cementkötésű habarcs betonok, úszómedencék és erkélyek vízszigetelésére.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Fugázóanyagok
Fugázóanyagok
Hidegburkolat-ragasztók
Hidegburkolat-ragasztók
Tömítő masszák, tömítő profilok
Tömítő masszák, tömítő profilok
Ragasztók, fugázóanyagok
Ragasztók, fugázóanyagok
Hőszigetelések, hangszigetelések
Hőszigetelések, hangszigetelések
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...