Új Lindab-partner épített SBS Maxi csarnokot Gyömrőn

A három részre osztott beltérben személygépjárművek, illetve élelmiszeripari gépek javítása folyik

Egyre népszerűbbek a Lindab SBS Maxi csarnokai. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Lindab magyarországi leányvállalatának együttműködéséből született fejlesztés a közepes méretű csarnokok építésére kínál az eddiginél gyorsabb és gazdaságosabb megoldást.
A napokban Gyömrőn adtak át egy újabb SBS Maxit, amelyben személygépjármű szerviz, illetve élelmiszeripari-gépjavító műhely kezdte meg működését. Az új technológiával kapcsolatos tapasztalatairól kérdezték Balatoni Mátyást, a kivitelezést végző cég vezetőjét.

Mutassa be pár szóban a vállalatot!
"Vállalatunk 1996 óta végez építőipari kivitelezést. Egy ideig ún. melléküzemként dolgoztunk, de 2004-ben Rotech Motor Kft. néven önállóvá váltunk. Fő profilunk a magas és mélyépítés, de - ezen belül - a szerkezetépítés specialistái vagyunk. Bár építünk családi házakat is, a legtöbb megrendelés csarnokokra, illetve csarnokok vázának összeállítására érkezik. A 400 m²-estől az 1500 m²-esig sokféle csarnok megalkotása fűződik a nevünkhöz: hűtőházak, hulladéktárolók, tornacsarnokok és más - főként gazdasági tevékenységnek helyet biztosító - épületek. Mivel székhelyünk Monoron van, általában a közép-magyarországi régióban dolgozunk, de szakmai hírnevünknek köszönhetően az ország más vidékeiről is szép számmal érkeznek megbízások."

Mekkora csarnokot építettek Gyömrőn, és milyen tevékenység folyik az épületben?
"A Kompakt Szervíz Kft. számára építettünk egy 500 m² alapterületű, 35x13-as csarnokot, aminek a vállmagassága 4,2 m, a gerincmagassága pedig 6 m. Ebben az esetben egy ún. "melegcsarnokot" kellett megvalósítanunk, hiszen a három részre osztott beltérben személygépjárművek, illetve élelmiszeripari gépek javítása folyik. A hőszigetelést a Lindab egyedi gyártású szendvicspaneljeivel oldottuk meg. Ez azt jelenti, hogy a két tűzihorganyzott acélfegyverzet között PUR hab gondoskodik a hőáteresztés megakadályozásáról. Az oldalfalakon 8 cm-es, a kishajlásszögű nyeregtetőn pedig 10 cm-es panelekkel dolgoztunk."

Hogyan jött létre a megrendelés?
"Kereszt Szilárddal, a beruházó cég vezetőjével régebb óta személyes kapcsolatban állok. Amikor a projektet elindította, tőlünk is kért árajánlatot. Mi ekkor fordultunk a Lindabhoz, akik erre a célra az SBS Maxi csarnokrendszerüket ajánlották.
Erről azt érdemes tudni, hogy a magyar innovációként létrejött Small Building System (SBS) továbbfejlesztett változata, amely 2013-ban jelent meg a piacon. A lényege abban áll, hogy fő tartószerkezeti elemként a rendszer azokat a hidegen hengerelt C vékonyfalú profilokat kezdte alkalmazni, amelyek a nagyobb csarnokoknál másodlagos statikai szerepet (szelemen, falváztartó) játszottak. A magyar mérnökök azonban olyan új csomóponti kialakításokat dolgoztak ki, amelyek ezt a kis súlyú alkatrészt képessé tették nagyobb terhek megtartására, így főtartó keretszerkezet kialakítására is. A jelentősebb teherbírás elérésére duplázott C-szelvényeket alkalmaztak (ún. összetett keresztmetszetet) a főtartó oszlopok és gerendák esetén, megoldották az elemek kapcsolatait, csomópontjait, az alapozáshoz való lefogatást. A függőleges oszlop és a ferde gerenda között, a keretsarokban, az erőátadás jelentős részének felvételéhez a szelvények közé helyezett könyöktámasztó rudakat használtak, továbbá bizonyos méretek felett a gerendákat összekötő vonórúd is betervezésre került. Ezen szerkezeti kialakítások összessége tette lehetővé a támaszköz és a kerettávolságok hatékony növelését a korábbi SBS-hez képest - innen származik az új szerkezeti rendszer elnevezése: SBS Maxi. Mivel a technológiának köszönhetően lecsökkent az épület anyagigénye, és maga a szerkezet is könnyebb, valóban a legoptimálisabb megoldás azon vállalkozók a számára, akik 9-18 m fesztávolságú, 3-6 m vállmagasságú, egylégterű csarnokot szeretnének. Mint látjuk, mi is sikerrel pályáztunk vele a beruházónál."

Új Lindab-partner épített SBS Maxi csarnokot Gyömrőn
Új Lindab-partner épített SBS Maxi csarnokot Gyömrőn

Volt már előtte is kapcsolata a Lindabbal?
"Magánházakhoz vásároltunk tőlük ereszcsatorna-rendszereket, burkolati lemezeket, de ekkora projektben eddig nem működtünk együtt."

Milyen tapasztalatokat szerzett?
"Én, mint kivitelező több okból is maximálisan elégedett vagyok. Nagyon jól meg van tervezve a rendszer, és a gyártás is a legteljesebb mértékben mérethelyesen történt. A tervek tökéletesen illeszkednek az elkészített alkatrészekhez. Ez mind a szendvicspanelekre, mind a szerkezeti elemekre igaz. A szerelési segédletek jól érthetőek, jól olvashatóak. Az elemek nagyon kevés - ahogy a szakmában mondják - "passzítást" igényelnek. Igen gyorsan lehet velük dolgozni.
Az összes szelvény, az összes főtartó elem a helyszínen lett összeszerelve, csavarozva, mint egy LEGO. Minden egyes elem kézzel szállítható, mozgatható, azaz nem kell állandóan daruzni, targoncázni. A gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a keretállásokat a földön össze tudtuk állítani, és darura csak a fölállításhoz volt szükség. Gyömrőn ezt pl. négy óra daruzással már meg is oldottuk. Az összeállítást meggyorsította, hogy a Lindabtól megkaptam a csomóponti részletkidolgozási rajzokat méretarányosan. Az egyes elemek pontosan megjelölve, beszámozva, darabra beméretezve érkeztek a helyszínre."

Új Lindab-partner épített SBS Maxi csarnokot Gyömrőn
Új Lindab-partner épített SBS Maxi csarnokot Gyömrőn

A kivitelező vállalja a beruházó felé az épület egészére vonatkozó garanciát. Jelent-e valamilyen biztonságot az Önök számára, hogy a Lindab rendszerével dolgoztak?
"Maximális biztonságot jelent. Egy példát hadd említsek. Amikor a szerkezet már nagyjából le lett gyártva, a beruházó hezitált a paneleket illetően. Ugyanis, amikor annak idején bekérte az egész csarnokra az árajánlatokat, akkor volt olyan cég, amelyik magukat a paneleket valamivel olcsóbban kínálta. Mi azonban meggyőztük a tulajdonost arról, hogy a csekély megtakarítás miatt nem érdemes a Lindab koherens rendszerébe idegen elemeket beépíteni és egy ismeretlen tényezővel kockáztatni a teljes struktúrát. A magunk részéről ugyanis biztosak voltunk abban, hogy ha a Lindab paneljeit építjük be, nem lehetnek sem kompatibilitási, sem - a későbbiekben - korróziós gondok. Mindezeken túl az sem mindegy, hogy ha esetleg egy minőségi probléma merül föl, akkor egy kiterjedt magyarországi értékesítési hálózattal és komoly gyártóbázissal rendelkező céggel kell tartanunk a kapcsolatot vagy egy "egyszerű" importőrrel.
Egyébként ezt az előfeltevésemet a gyakorlat a munkálatok során igazolta. Polgár Dávid úr, a Lindab területi képviselője rendszeresen kijárt az építkezésre: ellenőrizte, segítette a szerelést, és minden kérdésben a rendelkezésünkre állt.

A kivitelező legfőbb garanciája pont a Lindab rendszereiben rejlik. Azok ugyanis olyan összetett műszaki struktúrák, ahol az alrendszerek, illetve a pontos illeszkedések feltételezik egymást, azaz nem lehet rosszul összeszerelni, mert egyébként nem állna meg szerkezet, nem lenne épület, amire garanciát kellene vállalni. A termékek pedig a tűzihorganyzott svédacél alapanyag és a speciális bevonatok miatt legendásan tartósak, nem rozsdásodnak.
Nem csupán garanciális kérdés, hiszen magát a megvalósítás folyamatát is gyorsítja az a tény, hogy a Lindab termékei eleve rendelkeznek az építési hatóságok által előírt minőségi és biztonsági tanúsítványokkal. Megfelelnek a tűzvédelmi szabványoknak. Ezeknek a beszerzése az építtető számára tehát nem okoz külön fáradságot, hiszen a Lindab eleve csatolja termékeihez ezeket a dokumentumokat.
A mi esetünkben, amikor az építési engedélyes tervet odaadtuk a Lindabnak, akkor abban meg volt határozva, hogy pl. a tűzvédelem szempontjából mit kell tudnia a szerkezetnek, és ők már automatikusan adaptálták az általuk szállított rendszerelemekre ezt az előírást."

Említette a gyorsaságot. Mennyi idő alatt készült el a gyömrői csarnok?
"Öt emberrel dolgoztunk. A szerkezet leszállításától számított ötödik napon már állt az épület váza. A panel helyszínre szállítása utáni 11. napon pedig már meg is történt a panelek beépítése."

Mit jelenthet egy beruházó számára ez a gyorsaság?
"Ezt egy példával tudnám a legjobban megvilágítani. Már a megrendelés fázisában van egy újabb SBS Maxi projekt, amit Monoron fogunk megvalósítani egy fémnyomó üzem számára. A gyártás pillanatnyilag két bérelt épületben zajlik. El lehet képzelni, milyen megtakarítást jelent a vállalkozó számára, ha minél hamarabb az új 330 m²-es saját csarnokában egyesítheti a termelést."

Sokfelé dolgozik az országban. Gazdasági tevékenységet végző vállalkozások számára épít csarnokokat. Hogy látja, miként viszonyulnak a hazai vállalkozók a könnyűszerkezetes megoldásokhoz?
"Egyelőre konzervatívnak tűnnek. Sokan inkább a régebbi építési módokban bíznak. Idegenkednek az új technológiától. De ez csak azért lehet, mert még nem dolgoztak vele. Pedig ha a hagyományos csarnokszerkezetben gondolkozunk, akkor ott a hatalmas IPE szelvények, a tartók, továbbá a keretállások közötti felfalazott részek megdrágítják, lassítják, bonyolítják, nehezítik az építkezést. Bár korábban öt-hat ilyen csarnokot is építettünk, mióta ismerem a Lindab megoldásait, a magam részéről tűzzel, vassal harcolni fogok érte, hogy a vállalkozók ne a hagyományos, hanem ezt a modern, megbízható és gazdaságos technológiát válasszák."

Új Lindab-partner épített SBS Maxi csarnokot Gyömrőn
Új Lindab-partner épített SBS Maxi csarnokot Gyömrőn

További részletek, szakmai támogatás, díjmentes konzultáció a www.lindab.hu/SBS oldalon!

A Lindab acél könnyűszerkezetes csarnokokról bővebben olvashat, ha a hír alatti termékképekre kattint, amennyiben árajánlatot, egyéb információt vagy katalógust szeretne kérni a Lindab Profil munkatársától, használja a megfelelő gombot.

A hírben szereplő termékek
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer
 
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer

A Lindab által kifejlesztett SBS (Small Building System) kisépületrendszer egy egyszerűen összeállítható, esztétikus megjelenésű könnyűszerkezetes épületrendszer, amely kis fesztávú (3-13 m) és kis vállmagasságú (2,5-3,0-3,5-4,0 m) épületek megvalósítása céljából lett kidolgozva. Az SBS Maxi csarnokrendszerhez előre elkészített típuskeretek (fesztáv: 9,0-18,m, vállmagasság: 3,0-6,0m, tetőhajlás: 15fok) állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Készcsarnokok
Készcsarnokok
Készépületek, konténerek
Készépületek, konténerek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...