Érintésmentes ajtóval a fertőzések terjedése ellen

A Hörmann PortaMatic ajtószárny-meghajtással az ajtó érintés nélkül kinyílik

A vírusok és baktériumok gyakran cseppfertőzés útján terjednek. A makacs kórokozók könnyen rátelepedhetnek az általunk leggyakrabban használt felületekre, mint például az ajtókilincsekre. A betegségek terjedésének elkerülése érdekében olyan nyílászárót javasolt felszerelni, amely lehetővé teszi az érintkezés nélkül ajtónyitást, illetve -zárást.

A járványügyi tájékoztatások szerint nem minden fertőzött mutat tüneteket, ennek ellenére érdemes kiemelten betartani a közvetlen környezetünkre vonatkozó higiéniai előírásokat. Ha el kell hagyni otthonunkat, viseljünk kesztyűt vagy használjunk gyakran kézfertőtlenítőt. Amennyiben köhögnünk vagy tüsszentenünk kell, igyekezzük azt a könyökhajlatba tenni és az első adandó alkalommal mossunk alaposan kezet. Azonban a baktériumok nem csak a levegőben, vagy cseppfertőzéssel terjednek, könnyen megtalálhatóak a gyakran használt felületeken, például ajtókilincseken, akár az otthonunkban, munkahelyünkön, középületekben vagy az egészségügyi intézményekben.

Érintésmentes ajtóval a fertőzések terjedése ellen
Érintésmentes ajtóval a fertőzések terjedése ellen

Az esetleges fertőzés elkerüléséért olyan megoldásra van szükség, amely hatékonyan könnyíti meg az érintkezés nélküli közlekedést a helyiségek között. A Hörmann PortaMatic ajtószárny-meghajtással egyszerűen, kéziadóval vagy nyomógombbal, automata módon nyithatók és csukhatók a beltéri fa- és acélajtók. Az ajtóműködtetést egy falra szerelhető gomb is támogatja, amelyhez elég csak odatartania a kezét, és az ajtó érintés nélkül kinyílik. Továbbá a BiSecur rádiós rendszer segítségével is biztonságosan működtethető a meghajtás, ráadásul a házban található összes ajtó állapota könnyen lekérdezhető, így nem szükséges ellenőrizni az összes nyílászárót.

A meghajtás a kiegészítő funkcióival válik teljessé, így egy hangjelzés és egy integrált LED világítás jelzi használója számára az ajtó nyitását, illetve -csukását még az ajtómozgás előtt. A világítás elsősorban a sötétben vagy a rosszul megvilágított helyiségeknél nyújthat biztonságot.
"Kiemelt figyelmet fordítunk olyan termékek fejlesztésére, amelyek nagy mértékben hozzájárulnak az ügyfelek kényelméhez, illetve biztonságához. Az innovatív PortaMatic ajtómeghajtás megkönnyíti a mindennapokat, emellett rendkívül higiénikus használatot biztosít." – tette hozzá Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.

Érintésmentes ajtóval a fertőzések terjedése ellen
Érintésmentes ajtóval a fertőzések terjedése ellen

A Német Gerontotechnológiai Társaság (GGT) által is bevizsgált és elismert ajtószárny-meghajtás hatékony segítséget nyújthat a mindennapokban. A technológia számos figyelemre méltó funkciója és beállítási lehetősége mellett az áramfogyasztása is minimális. A beszerelési is rendkívül egyszerű, mindössze néhány órát vesz igénybe, emellett könnyen le is szerelhető, ezáltal ideális választás lehet bérelt ingatlanokban is.

Irodaépületekben vagy otthon, a betegségek könnyen átterjedhetnek az ajtófogantyún keresztül. Ezt ellensúlyozhatja a Hörmann PortaMatic ajtómeghajtása.

A hírben szereplő termékek
BiSecur rádiós rendszer
 
BiSecur rádiós rendszer

A kétirányú és különösen biztonságos BiSecur rádiós rendszer egy jövőbemutató technikai megoldás garázskapuk, udvari kapuk, lámpák és sok más szerkezet kényelmes és biztonságos működtetésére.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Hörmann PortaMatic ajtómeghajtás
 
Hörmann PortaMatic ajtómeghajtás

A Hörmann PortaMatic ajtónyitóval egyszerűen, kéziadó vagy nyomógomb segítségével, automata módon nyithatja és csukhatja a fa és acél beltéri ajtókat. A ProMatic ajtószárny-meghajtás alkalmas mind magán, mind nyilvános területre telepített ajtókhoz. Ajtómérettől függően alkalmas fa- és acélajtókhoz. A meghajtást az ajtó fölé, vagy a tokra kell rögzíteni. A csúszósínt egyszerűen az ajtólapra lehet ragasztani, szükség esetén pedig nyomtalanul eltávolítható. Integrált LED-világítással, amely megvilágítja az utat és egy hangjelzés figyelmeztet a hamarosan bekövetkező ajtómozgásra.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Új Hörmann PortaMatic ajtómeghajtás az akadálymentes és kényelmes otthonért
Új Hörmann PortaMatic ajtómeghajtás az akadálymentes és kényelmes otthonért
Kéziadó vagy nyomógomb segítségével, automata módon nyithatja és csukhatja a fa és acél beltéri ajtókat
Új Hörmann PortaMatic ajtómeghajtás az akadálymentes és kényelmes otthonért
Kategóriák
Nyitószerkezetek, vezérlések nyílászárókhoz, felülvilágítókhoz
Nyitószerkezetek, vezérlések nyílászárókhoz, felülvilágítókhoz
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...