Meghosszabbította együttműködését a Habitat for Humanity Magyarország és a Wienerberger

Meghosszabbította együttműködését a Habitat for Humanity Magyarország és a Wienerberger Magyarország

30 millió forintnyi termékadományhoz juthatnak a lakhatási problémákkal küszködő magyar családok

Folytatja partneri együttműködését a Habitat itthoni szervezete és a Wienerberger Magyarország. A program keretében a karitatív szervezet 30 millió forintnyi termékadománynak köszönhetően további 3 évig tud hozzájárulni rászoruló és hátrányos helyzetű családok lakhatási helyzetének rendezéséhez. Az eddigi ciklusokban összesen csaknem 130 lakóegység rekonstrukciója zajlott le, így több mint 150 családon tudtak segíteni.  

Folytatódik a rászorulók otthonteremtését segítő szervezet, a Habitat for Humanity Magyarország és a hazai piac egyik legnagyobb építőanyag gyártójának és forgalmazójának, a Wienerberger zRt.-nek az együttműködése. Az itthon 2015 óta tartó partnerséget a napokban újabb három évre hosszabbították meg a felek. Az összefogás célja, hogy közvetlen és kézzelfogható segítséget nyújtson lakhatási problémákkal küzdő családoknak és embereknek. Ennek a munkának része olyan partnerszervezetek bevonása is, amelyek segítségével ezek a célok a leghatékonyabban érhetőek el.

„2015 és 2021 között a Habitat és a Wienerberger zRt. együttműködésének eredményeként, összesen 128 lakóegység felépítését vagy felújítását támogattuk, így összesen 152 családnak tudtunk közösen segíteni.” – mondta Farkas Zoltán, a Habitat terepi programjainak vezetője. – „A most megkötött partnerség, az előző évekhez hasonlóan, az egész országra kiterjed. Eddig többek között Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Bács-Kiskun megyében zajlottak, főként felújítási projektek, a következő három évben pedig szeretnénk még több helyszínen segíteni.”

Számos emlékezetes történet köthető a korábbi együttműködésekhez is, amelyek közül igazán magával ragadó a szabadszállási Strázsa Kégli felújítása, amelyről ebben a videóban is megtudhatóak további részletek.

Meghosszabbította együttműködését a Habitat for Humanity Magyarország és a Wienerberger Magyarország
Meghosszabbította együttműködését a Habitat for Humanity Magyarország és a Wienerberger Magyarország

A korábban igencsak elhanyagolt ház ma már 11 megváltozott munkaképességű, illetve értelmi sérült fiatalnak nyújt otthont. A Strázsa Kéglinek helyt adó ingatlant még 2019-ben vásárolta meg az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára komplex, integrált programokat működtető Strázsa Tanya Közhasznú Szociális Szövetkezet. A terv adott volt, ám a nagyon rossz állapotban lévő épület – lényegében teljes – felújítását a nonprofit szervezet önerőből nem tudta fedezni. Ekkor kapcsolódott be a projektbe a Habitat és a Wienerberger. A támogatás részeként végül mintegy 2500 Tondach cserepet szállítottak a szabadszállási ingatlan rekonstrukciójához, amely kiegészült még gerinccserepekkel, szegőlécekkel, szellőzőkkel és hófogó cserepekkel is.

„Tevékenységünket magánszállásadóként kezdtük, vállalkozásként folytattuk, majd megalapítottuk szociális szövetkezetünket azzal a céllal, hogy segítsük a régióban élő hátrányos helyzetű – elsősorban értelmi fogyatékossággal élő – embereket, számukra munkahelyeket hozzunk létre, és ezzel hozzájáruljunk életminőségük javulásához. Mára igencsak eltérő élethelyzetből érkező fiatalok leltek otthonra a Strázsa Kégliben. Többségük mögött rendezett családi háttér áll, ám van, aki állami gondozásból érkezett a házba, így például soha nem volt még saját szobája sem, ezt itt tapasztalta meg először. Közös viszont minden lakónkban, hogy itt lehetőséget kapnak az önálló életre, a képességeikhez mérten szükséges segítségnyújtás biztosításával.” – mondta, Németné Horváth Beáta, az otthon vezetője.

„Rendkívül boldoggá tesz minket, hogy sikerült újabb három évre megállapodnunk Magyarországon a Habitattal. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a hátrányos helyzetűek és a rászorulók lakhatási kérdéseinek megoldásában. Számukra ugyanis ezek a termékadományok szinte elmondhatatlan előrelépést jelentenek, s hozzájárulnak ahhoz, hogy megfelelő, egészséges körülmények között leljenek otthonra” – mondta Potos János, a Wienerberger zRt. értékesítésért és marketingért felelős igazgatósági tagja.

A mostani partnerség egy előre meghatározott keretösszegről szól. Ennek értelmében a három évre, összesen 80 000 euróig (mintegy 30 millió forint) ingyenesen hívhat le a Habitat kedvezményes árajánlat alapján Wienerberger-termékeket. Ezek jellemzően cserepek, ám építési feladatok esetében téglát és egyéb szükséges kiegészítőket is biztosít a vállalat.  

A hírben szereplő termékek
Tondach Thermo PIR szarufa feletti hőszigetelések Tondach tetőbiztonsági rendszerelemek Tondach tető átszellőztető elemek Tondach alátéthéjazatok
 
Tondach Tuning tetőkiegészítő rendszer
4 termék

A tetőn a kerámia tetőcserepek és kiegészítők mellett fontos szerepük van a nem kerámia tartozékoknak, amelyek minden egyes tetőcserép típushoz rendelkezésre állnak. A Tondach Tuning termékek teszik a tetőrendszert műszakilag teljessé, garantálva a biztonságot akár egy évszázadra. Hófogók, biztonsági rendszerek, tetőtéri megvilágítás, vihar elleni védelem, tetőtéri szellőztetés, vápa, alsó szerkezeti elemek.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Tondach Contiton 9 FusionColor terrabarna Tondach Hódfarkú szegmensvágású natúr téglavörös Tondach Renoton 15 FusionProtect piros Tondach V11 tetőcserép
 
Tondach kerámia tetőcserepek
15 termék

A Tondach kerámia cserepek széles választékában mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő és az épülethez leginkább illő tetőcserepet. A Tondach termékei minden tetőn kiválóan mutatnak, legyen szó akár műemléki, új tervezésű vagy modern épületről. A Tondach kerámia tetőcserepek és a hozzájuk tartozó kiegészítők széles szín- és formaválasztékkal állnak az építkezők és felújítók rendelkezésére.

15 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm kerámia burkolatú vasbeton födémgerenda Porotherm kerámia béléstestek 45/10
 
Porotherm födémrendszer
2 termék

A Porotherm födémrendszer a Porotherm Építési Rendszer szerves része, de más építési rendszerekhez is alkalmazható. Átlagos födémterhelés esetén családi házak ideális födémmegoldása. Egyszerűbb geometriájú épületek esetén ajánlják. A födémrendszer elemei: kerámia burkolatú előfeszített vasbeton födémgerenda, kerámia béléstest, helyszíni felbeton kiegészítő vasalás.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm M-25 áthidaló Porotherm A-10 neo áthidaló Porotherm A-12 áthidaló Porotherm Thermo áthidaló
 
Porotherm áthidalók
4 termék

A Porotherm áthidaló ráfalazással vagy rábetonozással együtt alkotja a nyílásáthidalást. A Porotherm áthidaló képezi a szerkezet alsó húzott övét, a felső nyomott övét pedig a kisméretű tömör tégla vagy üreges falazóelem ráfalazás vagy rábetonozás biztosítja.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 Thermo Rapid falazóelemek Porotherm 44 Thermo Rapid tégla Porotherm 38 Thermo Rapid falazóelemek
 
Porotherm Energy + téglák
3 termék

Kiváló hőszigetelő képességű téglák, monolit külső falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 X-therm Rapid és Porotherm 50 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 44 X-therm tégla Porotherm 38 X-therm, 38 X-therm Rapid és 38 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 30 X-therm tégla
 
Porotherm Comfort téglák
4 termék

Kiemelkedő hőszigetelő képességű téglák, monolit és hőszigetelt külső falak építéséhez.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 38 N+F falazóelem Porotherm 30 N+F neo tégla Porotherm 25 N+F falazóelemek Porotherm 38 pincetégla
 
Porotherm Classic téglák
4 termék

A Classic termékcsaládban olyan tradicionális falazóblokkok kaptak helyet, amelyek már bevált, megbízható megoldásokat kínálnak külső homlokzati hőszigetelés alkalmazásával épített falazatokhoz, belső teherhordó falakhoz. A klasszikus nútféderes és habarcstáskás falazóelemek használatával stabil, nagy teherhordó képességű falazatok építhetőek, felhasználásuk ezért elsődlegesen belső teherhordó falakban javasolt, ahol a falazat a legnagyobb terhelésnek van kitéve. Fűtött épületek külső térrel érintkező falainak építésére csak hőszigetelve alkalmasak.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 20 SONO hanggátló beton falazóelem Porotherm 30 AKU Z hanggátló tégla Porotherm 25 AKU Z hanggátló tégla
 
Porotherm hanggátló téglák
3 termék

Kiváló hanggátló képességű téglák, hangszigetelő falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 30 Sarok tégla Porotherm 32 Alfa Thermo Rapid tégla Porotherm 30 Alfa Rapid tégla Porotherm 30 feles tégla
 
Porotherm kiegészítők - Falazóelemek
8 termék

Termékek a falazatok teljessé tételéhez és eszközök a falazatok szakszerű megépítéséhez.

8 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...