Új utakon a FAKRO

A tetőtéri ablakok, padláslépcsők, fénycsatornák és felülvilágítók után a FAKRO idén a homlokzati nyílászárók piacára is belép


"Az idei év az építőipar szempontjából ígéretesen indult, a KSH januári gyorstájékozatója szerint az épületek építése csoport 32,8%-kal bővült, a FAKRO hazai teljesítménye az első negyedévben ezt is túlszárnyalta." - foglalta össze az évindító adatokat Kovách László, a FAKRO Magyarország Kft. ügyvezetője. A 2000-ben alapított magyar leányvállalat jelentős növekedése szembetűnő a tavaly először elért 1 milliárdos forgalomhoz képest is. Az épületek építésére kötött szerződések majd háromszorosára nőttek a Statisztikai Hivatal adatai alapján, és a most nyíló 36. Construma Építőipari Szakkiállítás is zsúfolásig telt kiállítókkal és látogatókkal idén, mindez bizakodásra adhat okot az ügyvezető szerint. Ezt a pozitív képet árnyékolhatja be a szakemberhiány, amely bizonyos fokig a FAKRO ügyfeleit is elérte. "Van olyan, családi házak és társasházak kivitelezésével foglalkozó 60 fős partnercégünk, akik januárban már csak 2018-ra tudtak munkát vállalni." - érzékeltette a helyzetet Kovách László.

Jacek Kulpa, a világpiacon második legnagyobb tetőablak és padlásfeljáró lépcső gyártó FAKRO központi kereskedelmi vezetője kiemelte, hogy az Európa 2020 stratégia összhangban van a véghasználók igényeivel az energiahatékony termékek iránt.

A passzívházakba is alkalmas Uablak=0,58W/m²K értékű FTT U8 Thermo tetőtéri ablak mellé most a piacra kerül az új generációs, extra hőszigetelő LTK Energy padláslépcső, amely kifejezetten alacsony energiafelhasználású épületekbe lett kifejlesztve, ahol lényeges szempont a hőveszteség minimalizálása.
Az idei évre megújul a FAKRO felnyíló-billenő tetőablaka, az FPP-V preSelect is, akár 45°-ig nyitható ablakszárnnyal.
Az idei év újdonsága a Bluetooth kapcsolat segítségével okostelefonnal vezérelhető PTP-V billenő műanyag tetőtéri ablak is, amely fokozottan párás helyiségbe ajánlott, a motor segítségével 24 cm-re nyitható.
"Idén új területet hódítunk meg. Korábban már a FAKRO kutatás-fejlesztési osztályán dolgozó száznál több mérnök kimozdult a tetőablak tervezés komfortzónájából, és akár napelemmel automatizáltan működtethető, utólagosan felszerelhető homlokzati hővédő rolót hoztak létre. Most prémium kategóriájú fa-alumínium bukó-toló, emelő-toló erkélyajtó és homlokzati nyílászáró rendszert alkottak meg InnoView néven." - jelentette be az újdonságot Slawomir Gawlik, a FAKRO csoport központi marketingvezetője. Az emelő-toló erkélyajtók teljes szerkezete elérheti a 12 m szélességet és 2,8 m magasságot. Az innovatív megoldásoknak három- és négyrétegű üvegezésnek köszönhetően kimagasló hőszigetelési jellemzőkkel rendelkeznek. Az ablakok belső faszerkezete fenyő, tölgy vagy meranti alapanyagból készül és felülete 32-féle színből választható, csakúgy, mint a külső alumínium borítás. A InnoView ablakokat egyedileg, méret alapján állítják elő a FAKRO központi gyárában, Lengyelországban.
A tavalyi sikeres év után a FAKRO magyarországi csapata erősíteni kívánja szerepét azon hazai építőanyag gyártók között, akik felelősnek érzik magukat a környezetükért, így idén a Várépítő Pályázat keretei között gyermekintézmények számára ajánlottak fel tetőtéri ablakokat, amelyeket a cég munkatársai társadalmi munkában fognak beépíteni.

A FAKRO Magyarország Kft. termékeiről bővebben olvashat, ha a hír alatti céglogókra kattint.
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...