Ugrásszerűen nő az igény a tornacsarnokok építésére Magyarországon

A Lindab könnyűszerkezetes csarnok megoldásai az adott sporttevékenységekhez megfelelő teret és kiszolgáló helyiségeket biztosítanak


A következő években várhatóan tovább növekszik a sport- és tornacsarnok-építések száma a sportegyesületeknél és oktatási intézményeknél egyaránt. A mindennapos testnevelés bevezetése komoly kihívást jelent az egész oktatási rendszer számára infrastruktúra-fejlesztési oldalról. Azonban a kormányzat 2011 óta futó támogatási programjainak forrásaira támaszkodva az építtetők a szükséges beruházási költségek akár kétharmadát is megtakaríthatják, emellett már készül az úgynevezett TAO II program is. A Lindab az elmúlt hónapokban négy új tornacsarnok megtervezésére, illetve megépítésére kapott megbízást, amelyek a cég svédacél-technológiájának, valamint gépi szellőztető és világítási rendszereinek alkalmazásával valósulhatnak meg, fenntartható megoldást kínálva az üzemeltetők számára - emelik ki a Lindab Kft. szakértői.


További felfutás várható a sport- és tornacsarnokok építése területén Magyarországon a következő években. A növekedés elsősorban a sporttal kapcsolatos kormányzati célkitűzések megvalósítására, illetve az ezzel összefüggő támogatási programokra vezethető vissza. A mindennapi testnevelés rendszerének 2012 óta tartó bevezetése máig ható kihívást jelent az oktatási intézményeknek, hiszen sok településen nincs kellő számú és méretű tornaterem. Emellett sok helyen a meglévő tornacsarnokok műszaki állapota is elmarad az elvárhatótól.
A két legfontosabb támogatási lehetőséget a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program, valamint a társaságiadó-kedvezmény (TAO) rendszere kínálja, amelyek révén az építési költségek akár több mint kétharmadát megtakaríthatják az építtetők. Az előbbi program keretében a tervek szerint 2018 végéig több mint 38 milliárd forint áll majd rendelkezésre 25 tornaterem és 24 tanuszoda megépítésére - az emellett felépülő iskolák és tantermek mellett. A TAO révén pedig az iskolák és egyesületek további plusz forrásokat szerezhetnek a sporttal kapcsolatos céljaik megvalósítására. A kormányzati bejelentések szerint a program 2017. június 30-i lezárása után elindulhat a már készülő TAO II. program is. Az alapvető cél mindezzel a testnevelés- és úszásoktatáshoz szükséges infrastruktúra megteremtése.
„A magunk részéről máris érezzük a kereslet élénkülését ebben a speciális piaci szegmensben. Az elmúlt években már számos sikeres beruházást valósítottunk meg, az utóbbi néhány hónapban pedig négy újabb tornacsarnok megtervezésére, illetve felépítésére kaptunk megbízást az ország különböző térségeiből” - mondta Sulyok András, a Lindab Kft. magyarországi vezetője.
„Az újonnan elnyert projekteknél olyan komplex megoldásokat szállítunk, amelyek a svédacél-szerkezeteket, a szellőztetést és világítást egyaránt magukba foglalják. A tervezés-építés során a vonatkozó szabályozás és ügyféligény mellett szem előtt tartjuk az időtállóságot, a funkcionalitást, valamint az energiahatékony, fenntartható üzemeltetést is, ahogy számos korábbi csarnokunknál is tettük” - hangsúlyozta Sulyok András.
Ahhoz hogy a csarnok az adott sporttevékenységekhez megfelelő teret és kiszolgáló helyiségeket biztosítson, rugalmas és testreszabott tervezés szükséges. A fenntarthatósággal összefüggésben pedig kiemelkedő eredmény, hogy a vállalat csarnokainak szigetelése és szellőztetése akár a közel nulla energiaigényű üzemeltetést is lehetővé teszi. A csarnoképület felületei pedig lehetőséget biztosítanak napelemek és más, megújuló energiát hasznosító berendezések felszerelésére is.
Magyarországon a Lindab építette fel - egyebek mellett - a leányfalui iskola tornacsarnokát, emellett Alsózsolca és Angyalföld sportcsarnokát is a 25 éve Magyarországon tevékenykedő cég tervei alapján és technológiájával létesült. Továbbá hasonló Lindab technológia található Kolozsvár 30 ezer főt befogadni képes futballstadionjában, illetve számtalan fedett labdarúgó-komplexumban és jégcsarnokban és teniszpályán is.

A Lindab acél könnyűszerkezetes csarnokokról bővebben olvashat, ha a hír alatti termékképekre kattint. Amennyiben árajánlatot vagy egyéb információt szeretne kérni a Lindab Profil munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Lindab Systemline csarnokrendszer
 
Lindab Systemline csarnokrendszer

A Lindab könnyűszerkezetes csarnokrendszere előnyös tulajdonságai miatt nagy népszerűségnek örvend az építtetők, a tervezők és a kivitelezők körében egyaránt. A piaci igényekhez igazított, „testreszabott” csarnokszerkezetek fő alrendszerei az acél főtartószerkezet, a tető- és falburkolati rendszerek valamint az ereszcsatorna-rendszer. A csarnokrendszer kiváló megoldást kínál a legkülönbözőbb célú üzemcsarnokok, szolgáltató és raktárépületek, sportcsarnokok, hűtőházak, mezőgazdasági építmények falszerkezetének gazdaságos és magas minőségű megvalósítására. Az alaptípusokon kívül számtalan variációt kínál a többhajósítás, a közbenső födém elhelyezése, valamint a daruzott kivitel lehetősége.

CAD
Termékismertető
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab Truss rácsostartó Lindab Roof tetőfelújító rendszer Lindab Floor födémrendszer Lindab burkolati rendszerek vasbetonvázas csarnokokhoz
 
Lindab integrált rendszerek
4 termék

A Lindab integrált rendszerek a Lindab komponensek, alrendszerek (Coverline/Topline burkolati rendszerek, Construline vékonyfalú tartórendszerek, Rainline ereszcsatorna) felhasználásával, célorientált alkalmazási területre kifejlesztett könnyűszerkezetes rendszereket jelentik.

4 termék
Termékismertető
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer
 
Lindab SBS könnyűszerkezetes épületrendszer

A Lindab által kifejlesztett SBS (Small Building System) kisépületrendszer egy egyszerűen összeállítható, esztétikus megjelenésű könnyűszerkezetes épületrendszer, amely kis fesztávú (3-13 m) és kis vállmagasságú (2,5-3,0-3,5-4,0 m) épületek megvalósítása céljából lett kidolgozva. Az SBS Maxi csarnokrendszerhez előre elkészített típuskeretek (fesztáv: 9,0-18,m, vállmagasság: 3,0-6,0m, tetőhajlás: 15fok) állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...