ProfiLiga a Roto tetőablakkal dolgozó szakembereknek

ProfiLiga a Roto tetőablakkal dolgozó szakembereknek

Ahogy két tojás sem egyforma, úgy két tetőablak sem feltétlenül kompatibilis – főleg ha ez már ránézésre is egyértelműen látszik. Az évek során a Roto tetőablak fogalma szinte egybeolvadt a német precizitással és minőséggel. De kevés a jó, magas szintű előregyártásának köszönhetően könnyen beépíthető tetőablak, ha a kivitelezés mégsem szakszerű. A Roto is igyekszik megosztani ezt a tudást az arra nyitott tetőfedő, beépítő szakemberekkel, így életre hívva a Roto ProfiLigát. Mi is ez, és milyen előnyöket tartogat a szakmabelieknek azon túl, hogy a Roto partnerévé válhatnak?

A németországi központú Roto egy 87 éve alapított német vállalatcsoport, mely az évek során megbízható globális céggé vált. A Roto már a kezdetektől a következő elveket követi mindennapi tevékenysége és a partnerekkel való együttműködése során: innováció, minőségorientáltság, pontosság és megbízhatóság.

Az évek során a cég számára mindig is kiemelten fontos volt a fogyasztói igényeknek való megfelelés – hisz melyik vásárló ne lenne elégedett egy kimagasló minőségű termékkel, ha az ráadásul még jól is van beépítve? Ugyanakkor ezek az irányelvek a szakemberekkel való együttműködés során is méltóképp központi helyet foglalnak el. Melyik szakember ne lenne elégedett azzal a ténnyel, hogy egy már előzőleg gyárilag magas szinten előszerelt ablakkal indítsák a munkanapot, ami ráadásul gyors és minőségi végeredményt is képes produkálni?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok mentén alakult meg a ProfiLiga. A német cég a fogyasztók elégedettsége mellett a szakmabeliek megbecsülését is ugyanolyan fontosnak tartja.

ProfiLiga a Roto tetőablakkal dolgozó szakembereknek
ProfiLiga a Roto tetőablakkal dolgozó szakembereknek

Miért is éri meg a Roto ProfiLihához tartozni?

Könnyű beépítés, gyors segítség a cég részéről bármilyen felmerülő kérdés esetén, elégedett ügyfelek – mindezek alapja a prémium minőség, amire a cég évtizedek óta esküdni mer, ahogyan azt a 15 éves szavatosság is tükrözi.

Milyen előnyökkel jár, ha valaki ProfiLiga tag?

  • Kiemelt partnerként szerepelhet a Roto honlapján.
  • Év közben szakmai találkozókon és továbbképzéseken térítésmentesen vehet részt.
  • A gyűjtött pontjait év közben vagy az év végén készpénzre válthatja.
  • Gyorsan, papírmunka nélkül online intézheti mindezt.

Szeretne a Roto ProfiLigához tartozni?

  • Regisztráljon online!
  • Építsen be minél több Roto tetőablakot!
  • Gyűjtse a beépítési útmutatók fedlapjait!
  • Váltsa be készpénzre!

Online regisztráció és további információ a Beépítői ProfiLiga oldalon.

A hírben szereplő termékek
Designo R1 térdfal ablak Designo R5 K (műanyag) füstelvezető ablak Designo R2 tetőkibúvó Designo R3 D oldalra nyíló tetőkibúvó ablak
 
Roto speciális tetőablakok
5 termék

A Roto a különleges kihívásokhoz különleges megoldásokat kínál: térdfal ablak, füstelvezető ablak, tetőkibúvó.

5 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
BIM
Tovább
Termék kártya
Roto belső árnyékolók Roto kültéri árnyékolók, szúnyoghálók
 
Roto árnyékolók
2 termék

Belső árnyékolók, redőnyök, külső hővédő rolók, szúnyoghálók.

2 termék
Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Designo R45 K (műanyag) billenő tetőtéri ablak Designo R79 K (műanyag) felső harmadban billenő tetőtéri ablak Designo R8 K (műanyag) felnyíló tetőtéri ablak Designo R6 K (műanyag) billenő tetőtéri ablak
 
Roto tetőtéri ablakok
8 termék

Kényelem, energiahatékonyság és biztonság: az előnyök hármas kombinációja, hogy tetőteréből valódi otthon válhasson. Prémium minőségű tetőablakok minden kategóriában.

8 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
BIM
Tovább
Termék kártya
Roto burkolókeretek Roto csatlakozó szettek Roto vezérlések, távirányítás
 
Roto tetőablak kiegészítők
3 termék

Minden, ami a teljességhez szükséges: külső és belső gyári csatlakozások a biztonságos és esztétikus beépítésért; külső és belső kiegészítők a hő és fény elleni védelem érdekében; érzékelők és kapcsolók.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...