GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok

GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok

2024. június és július hónapjában két vadonatúj szolgáltatással érkezik a GEALAN, amelyek a jövőben az ablakgyártók- és kereskedők ügyfélkapcsolati rendszereit hivatottak támogatni. Az új bemutatóterem tervezést és kivitelezést segítő platform már elérhető, az ügyfélelérési lead program 2024. július első felében indul.

„A GEALAN generálja a megkereséseket, partnereinknek csak az eladással szükséges foglalkoznia” – szól a szolgáltatás mottója.

Az új ügyfélelérési platform központi gondolatát az a jelenség generálta, hogy a GEALAN weboldalán keresztül hónapról hónapra egyre több magánvásárlói megkeresés, illetve kérdés érkezik a nyílászáróprofilokkal kapcsolatban. Tekintve, hogy a GEALAN profilgyártó, és ugyan a nyílászárók egyik legfontosabb elemét adja, a vevők számára a készterméket az ablakgyártók és -kereskedések kínálják. Ebben a folyamatban kíván a GEALAN új lead-program hídként szolgálni, azaz az érdeklődőket a későbbi potenciális vásárlás helyével összekötni.

Ez az új ügyfélelérési-program lényege, amelynek webes felülete – az első évben a cég partnerei számára térítésmentesen – várhatóan 2024. július első napjaitól elérhető a GEALAN Lead-program

GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok
GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok

A német PVC profilgyártó GEALAN mindig prioritásként kezelte kereskedelmi partnerei, tehát az ablakgyártók és -kereskedők támogatását. A vállalat meggyőződése, hogy a későbbi vásárlói elégedettség és pozitív visszajelzések egy közös, minőségi szolgáltatás eredményei, és amelynek segítségével még több érdeklődőhöz eljuthatnak a GEALAN profilok alkalmazásából származó előnyök. Ennek megfelelően 2024 nyarának első felében a fenti, a minőségi ügyfélélményt és a hatékony kapcsolatteremtést szolgáló új lead-program mellett indul a bemutatóterem koncepció szolgáltatás is, amely a márkaépítés hatékonyságát támogatva az eladóterek megjelenítési és praktikussági lehetőségeit egyesíti és egységesíti.

Új moduláris bemutatóterem-koncepció

Az ablakgyártók és -kereskedők mostantól gyorsan, hatékonyan és nem utolsó sorban jelentősen egyszerűbben alakíthatják ki eladótereik megjelenését, illetve azok bemutató termékekkel való felépítését. Az eladási pontok vonzó vizuális, ugyanakkor praktikus kialakítása azért is fontos, mert ezek ügyfélfogadási térként is funkcionálva, kiemelt szerepet töltenek be az értékesítési folyamatokban. Alapvető feladatuk, hogy az érdeklődőknek minden szükséges információt megadjanak a GEALAN profilokkal szerelt nyílászárókról.

GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok
GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok

Ennek támogatása és egységesítése érdekében a GEALAN egy olyan bemutatóterem-koncepciót hívott életre és vezet be, amely moduláris részekből való felépítése miatt egészben és külön-külön elemenként is, a saját igények és a rendelkezésre álló hely függvényében nyújt lehetőséget egy izgalmas showroom kialakításához.

Az új szolgáltatás a GEALAN profilokkal készült nyílászárók mellett több hasznos berendezési tárgyat is magába foglal, mint például a termékeket tartó szerkezetek, konzultációs pultok, katalógus- és brossúra-tartók, termékminták, illetve egy számos árnyalatot tartalmazó GEALAN acrylcolor® fali panel is beszerezhető a partner üzletterébe.

GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok
GEALAN új szolgáltatások: ügyfélelérés-támogatás és ügyfélélmény programok

A GEALAN bemutatóterem-koncepció elemei a profilgyártó webshopján keresztül 2024 májusától elérhetők.

A hírben szereplő termékek
GEALAN-KONTUR® profilrendszer GEALAN-KUBUS® ablakrendszer GEALAN-LINEAR® profilrendszer GEALAN S 9000 profilrendszer
 
GEALAN profilrendszerek
8 termék

A GEALAN profilrendszerből gyártott műanyag ablakok nemcsak a külső megjelenésre fektetnek hangsúlyt. A kimunkált és a legkisebb részletekig kidolgozott profilgeometriák minden műszaki követelménynek megfelelnek. A modern nyílászáró gyártástechnológia az esztétikai követelménytől és szerkezettől függően nemcsak fehér színben, hanem GEALAN-acrylcolor®, dekor- és fafólia kivitelben is megvalósítható.

8 termék
Termékismertető
BIM
Tovább
Termék kártya
GEALAN-CAIRE® szellőzőrendszerek
 
GEALAN-CAIRE® szellőzőrendszerek

Önmagában a klasszikus ablakszellőzés már nem elegendő a mai szellőztetési előírásokhoz. A GEALAN-CAIRE® szellőzőrendszerek úgy gondoskodnak a szellőzésről, hogy egészséges, kényelmes beltéri klíma jön létre anélkül, hogy a szellőzésre kellene gondolnia. Attól függően, hogy kis vagy nagy helyiségeket akar-e szellőztetni, vagy meglévő vagy új épületekbe kíván szellőztetni: a GEALAN-CAIRE® a megfelelő megoldást kínálja.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
GEALAN-SMOOVIO® tolóajtó rendszer - Helytakarékos és teret nyitó
 
GEALAN-SMOOVIO® tolóajtó rendszer

A lakótér kialakítása költséges, ezért a lehető legoptimálisabban kell kihasználni. A GEALAN-SMOOVIO® tolóajtó rendszer először kombinálja a toló szerkezetek helytakarékos komfortját a kiemelkedő tömítéssel. Az új fejlesztésű vasalat, az innovatív profilkiképzés és az optimalizált tömítés együttes hatása teszi mindezt lehetővé.

BIM
Termékismertető
BIM
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...