Díjat nyert a szentendrei "nőtt ház"

Az ország legszebb épületei az Év Homlokzata Pályázaton

Hetedik alkalommal választották ki az elmúlt időszak kiemelkedő épületeit az Év Homlokzata Pályázaton. A tervezők és kivitelezők számára kiírt díj célja az újonnan épült vagy felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, esztétikai, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. Több mint kétszáz pályamű érkezett öt kategóriában (családi ház, társasház, középület, panel és műemlék), amelyeket független, szakmai zsűri bírált el. A családi ház kategória legjobbja egy szentendrei épület lett, amelynek tervezője Borbás Péter az egymillió forintos díjat, a kiírás eredményhirdető gálaestjén a Budapest Kongresszusi Központban vette át. A pályázat fő támogatója a Baumit Kft.

Szentendre történelmi városmagjának közelében, ám távol a turisták kíváncsi tekintetének célpontjától, a római katolikus temetőt körülölelő egyik szűk utcácskában búvik meg a fiatal, kisgyermekes család otthona. Olyan, mintha csupán frissen meszelték volna az utcai frontját, csak az tudja, milyen változáson ment át, aki ismerte a már-már földbe süppedő, egykor redőnyös ablakkal modernizált, jellegtelen házikót. A tulajdonosok és a tervező, Borbás Péter szándéka az volt, hogy a felújítás során egy, a szentendrei építészeti hagyományokat őrző, de ugyanakkor modern és letisztult épületet hozzanak létre. A fiatal építész számára ez a munka jelentős elismerést is hozott. Az Év Homlokzata Pályázaton, több mint száz családi ház közül az építész-szakmai zsűri az ő munkáját választotta az egymillió forintos díjra érdemesnek.

Díjat nyert a szentendrei "nőtt ház"
Díjat nyert a szentendrei "nőtt ház"
Díjat nyert a szentendrei "nőtt ház"
Díjat nyert a szentendrei "nőtt ház"

210 pályamű öt kategóriában

Hetedik alkalommal hirdették meg az Év Homlokzata Pályázatot, amely az elmúlt évtizedben ismert szakmai fórummá vált. Míg az első kiírásra ötven nevezés érkezett, addig idén öt kategóriában - családi ház, társasház, középület, panel és műemlék - 210 pályaművet adtak be. A nyerteseket építész-szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai voltak: Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; Noll Tamás Ybl-díjas építész; Dr. Tari Gábor egyetemi docens (BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely), Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész és Vidor Győző, a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke. Az öt kategória legszebb homlokzatainak pályázói egy-egymillió forintos díjat vehettek át. A pályázaton kategóriánként még további díjazottakat választott ki a zsűri, akik számára a Baumit egy építész-szakmai tanulmányutat szervez Bécsbe.

"A Borbás Péter építész által tervezett családi ház talán legnagyobb erényének, annak "nőtt" jellegét érzem. Úgy simul szerényen Szentendre domboldalába, úgy közvetít mai hangon új értékeket, mintha mindig is ott állt volna. Egy ház, ami belenőtt a környezetébe. Magán viseli alkotójának személyiségjegyeit, nem tagadja a kort, amelyben született, és tiszteletben tartja az épített és a természeti környezetet egyaránt. Szerényen, apró gesztusaiban, részleteiben modern, ugyanakkor telepítésével, arányrendszerével, térszervezésével dicséretes módon hagyományőrző. Ezt nevezzük jó építészetnek!" - mondta Vadász Bence, Ybl-díjas, Pro Architectura-díjas építész, az Év Homlokzata Pályázat zsűrijének tagja a díj átadásakor.

Díjat nyert a szentendrei "nőtt ház"
Díjat nyert a szentendrei "nőtt ház"

Az Év Homlokzata Pályázat további nyertesei

A társasház kategória díjazottja Füzes András tervező egy Tokajban felújított lakóház homlokzatával. A panelépületek közül a zsűri egy Budapest, XV. kerületi Kőrakás parkban található épület felújítását találta a legjobbnak, melynek felújítását a Kométa Szerviz Kft., mint generálkivitelező végezte, a díjat Talabos Attila vette át. A középület kategória nyertese egy hódmezővásárhelyi múzeum új hozzáépítése érdekes vakolatstruktúrával, amellyel a kivitelező Kerámiaház Kft. pályázott, a tervező Vesmás Péter építész volt. A műemlék kategóriában a legszebb homlokzatú épületnek egy budapesti, V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úti irodaházat választott a zsűri. A nyertes pályázatot az ALAKart Kft. nyújtotta be.

A Baumit Kft., mint az Év Homlokzata Pályázat fő támogatója összesen egymillió forint értékben különdíjat ajánlott fel, amelyet három pályázónak ítélt oda. A különdíj nyertesei Vasvári István (Valkür 1960 Building Kft.) egy budapesti, III. kerületi panelépület felújításáért; Imre Krisztián építészmérnök egy budapesti, XI. kerületi új építésű családi házért; illetve a Fővárosi Építő Zrt., a Műegyetem egyik épületfrontjának homlokzati felújításáért.

Illy Gábornak, a Baumit ügyvezetőjének véleménye szerint az Év Homlokzata Pályázat minden alkalommal jól tükrözi, hogyan hatnak a tradicionális és a modern építészeti stílusra az innovatív építőipari termékek és minőségi kivitelezést lehetővé tevő technológiák. "A homlokzat épített környezetünk meghatározó és legszembetűnőbb eleme, amelyért mi, gyártók felelősséggel tartozunk." Ez ösztönözte a Baumit Kft.-t a pályázat támogatására.

A hírben szereplő termékek
Baumit openTop páraáteresztő vékonyvakolat Baumit StarTop szilikongyanta-kötőanyagú prémium vékonyvakolat Baumit PuraTop prémium akril vékonyvakolat Baumit SilikatTop szilikát vékonyvakolat
 
Baumit színes vékonyvakolatok
8 termék

A Baumit befejező rétegek – azaz a vékonyvakolatok és homlokzatfestékek – nemcsak megvédik a homlokzatot a nedvességtől, a mechanikai és időjárási igénybevételektől, hanem hosszú éveken keresztül biztosítják az épület esztétikus megjelenését is.

8 termék
Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Baumit Metallic fémes hatású festék Baumit Lasur lazúrfesték Baumit Glitter átlátszó bevonatréteg csillámokkal Baumit Finish átlátszó védőbevonat
 
Baumit dekorfestékek
4 termék

A végső felületképzés meghatározza az épület megjelenését, és fontos szerepet tölt be. Ahogyan az emberi testet védi a bőr, úgy védik a falazatot a különböző kötőanyagú és tulajdonságú befejező rétegek a külső hatásoktól, illetve mechanikai terhelésektől. A Baumit homlokzati vékonyvakolatai és festékei ellenállnak az időjárás viszontagságainak: az UV-sugárzásnak, a szélnek, valamint az esőnek.

4 termék
Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Egy tokaji társasházé az év homlokzata
Egy tokaji társasházé az év homlokzata
Az ország legszebb épületeit díjazták az Év Homlokzata Pályázaton
Egy tokaji társasházé az év homlokzata
Az ország legszebb épületei az Év Homlokzata Pályázaton
Az ország legszebb épületei az Év Homlokzata Pályázaton
Igényes kivitelezés és bátor színhasználat jellemezte a pályaműveket
Az ország legszebb épületei az Év Homlokzata Pályázaton
Kategóriák
Homlokzatfestékek, homlokzatbevonatok, tetőfestékek
Homlokzatfestékek, homlokzatbevonatok, tetőfestékek
Profilok, hálók vakolatokhoz
Profilok, hálók vakolatokhoz
Javító és felújító vakolatok
Javító és felújító vakolatok
Fedővakolatok
Fedővakolatok
Alapvakolatok
Alapvakolatok
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...