Brick Award 2020 díjazottak

Brick Award 2020 győztes

A Sziléziai Egyetem televíziós karának az otthona lett a világ legjobb téglaépülete

A Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieslowskiról elnevezett rádiós és televíziós karának katowicei épületét választották a világ legjobb téglaépítészeti alkotásának szerdán a Brick Award 2020 bécsi eredményhirdetésén és díjátadóján. A Wienerberger által először 2004-ben életre hívott pályázatra – amelynek eredménye hangsúlyozottan független zsűri szavazata alapján alakul ki – idén 55 országból csaknem 650 projektet neveztek. A nagydíjas mellett további négy kategóriagyőztest és egy különdíjast is választottak.

Szerdán, Bécsben kihirdették az idei Brick Award (BA) kategóriagyőzteseit és nagydíjasát, vagyis a világ legjobb téglaépületének választott projektet. Idén ­– szemben a legutóbbi 2018-as kiírással, ahol megosztott győztest választottak – egy, a Sziléziai Egyetem Krzysztof Kieślowskiról elnevezett, Katowicében található rádiós és televíziós karának épülete nyerte el a zsűri fődíját. Az ingatlan három építészeti iroda a spanyol BAAS, és két lengyel, a Grupa 5 és a Małeccy közös munkája. Az alkotás egyben a „Megosztott terek” (Sharing public spaces) kategóriának is a győztese lett. A zsűri az egyetemi központ kapcsán kiemelte, hogy markáns, radikális mégis finom felületeket használ. Hangsúlyozták, egészen mélyen rezonál környezetére, s nem bontja meg a sziléziai szénipari történelemmel átitatott katowicei utca szerkezetét. Sötét tónusú, robusztus és nyitott rács homlokzata érzékenyen utal a szénbányászok egykori házaira, otthonaira. Ezáltal nem csak formálja, de egyben ki is emeli közvetlen környezetét, amelynek egyedi légkört biztosít.

Brick Award 2020 - Sziléziai Egyetem, Katowice
Brick Award 2020 győztes
Brick Award 2020 - Sziléziai Egyetem, Katowice
Brick Award 2020 győztes

A nagydíjas mellett négy kategóriagyőztest is megneveztek. Az együttélésről szóló szekciót (Living together) az egyesült államokbeli MIT Rwanda Workshop Team és a Rwanda Housing Authority által tervezett ruandai faluház nyerte. Az ingatlant a megfizethető lakások prototípusaként készítették el, amelynek modern és hatékony architektúráját a helyi igényekhez igazították.

Brick Award 2020 - Living together kategória - Faluház, Ruanda
Brick Award 2020 győztes

A Taller Mauricio Rocha és Gabriela Carillo mexikói építészek által tervezett, Iturbide Studio irodája lett a „Mintha otthon lennél” (Feeling at home) kategória első helyezettje. A háromszintes házban a különböző terek harmonikusan kapcsolódnak egymásba, összekötve a szinteket a város látképével és közvetlen környezetükkel.  

Brick Award 2020 - Feeling at home kategória - Iturbida Studio iroda, Mexico
Brick Award 2020 győztes

A „Közös munka” (Working together) kategóriában a zsűri a hollandiai Delft város levéltárát választotta a legjobbnak, amit a holland Winhov Office és a dán Gottlieb Paludan Architects iroda álmodott meg.

Brick Award 2020 - Working together kategória -Delft város levéltára, Hollandia
Brick Award 2020 győztes

A Sameep Padora & Associates stúdió által tervezett, Indiában, Mahárástra tartományban található a Maya Somaiya könyvtár lett az „Eredeti ötletek” (Building outside of the box) kategóriában a legjobb. A térformálás során a téglákat igazán rendhagyó módon használták, amivel egyfajta lebegő tájjá alakították a könyvtár tetejét.

Brick Award 2020 - Building outside of the box kategória - Maya Somaiya könyvtár, India
Brick Award 2020 győztes

Különdíjat adott a zsűri a spanyolországi Can Jaime in ´Isabelle nevű lakóingatlannak, amit a spanyol Ted'A Arquitectes iroda tervezett. Az épület azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a helyszín a saját erőforrásait használva egy olyan kellemes mikroklímájú oázist hoz létre a lakók számára, ami az év minden szakában élvezhető.

Brick Award 2020 - Különdíj - Can Jaime in Isabelle lakóház, Spanyolország
Brick Award 2020 győztes

A Brick Award életre hívásával a Wienerberger AG-nek az volt a szándéka, hogy a világon fellelhető új, magas esztétikai minőséget nyújtó tégaépítészeti megoldásokra irányítsa a figyelmet. Különösen igaz ez a városokra, ahol egyre fontosabbá válik a vonzó lakó- és munkahelyi környezet megteremtése. A díj – amelyet minden alkalommal független zsűri ítél oda –, mára a terület egyik legnagyobb értékkel bíró elismerésévé vált. Idén rekordszámú, összesen 55 országból 644 munkát neveztek az alkotók, amelyek közül a nyári előválogatáson 50 épület került be a döntőbe. 

A döntőbizottság kiemelte, hogy ezúttal különösen izgalmas, modern és kísérletező projektek sorát adták le az alkotók. A változatosságot pedig az is erősítette, hogy téglatípusok egészen széles palettáját használták fel a projektekhez. Mindez egyben azt is közvetíti, hogy a téglára távolról sem csupán hagyományos építőanyagként lehet gondolni. A most díjazott épületek azt tükrözik, hogy a kerámiatégla bátran sorolható a technológiai adottságai és formai lehetőségei révén is a leginnovatívabb építészeti alapanyagok közé. Már csak azért is, mert az esztétikai törekvések mellett képes megfelelni az egyre szigorodó műszaki előírásoknak és komolyabb minőségi követelményrendszereknek is.

A Brick Awardnak már komoly hazai vonatkozása is akad. A Cságoly Ferenc és Keller Ferenc által tervezett, a pécsi Barbakán tér 5-6. alatt található lakó- és irodaépület ugyanis 2006-ban a fődíjat, vagyis a zsűri nagydíját nyerte el.

A hírben szereplő termékek
Porotherm kerámia burkolatú vasbeton födémgerenda Porotherm kerámia béléstestek 45/10
 
Porotherm födémrendszer
2 termék

A Porotherm födémrendszer a Porotherm Építési Rendszer szerves része, de más építési rendszerekhez is alkalmazható. Átlagos födémterhelés esetén családi házak ideális födémmegoldása. Egyszerűbb geometriájú épületek esetén ajánlják. A födémrendszer elemei: kerámia burkolatú előfeszített vasbeton födémgerenda, kerámia béléstest, helyszíni felbeton kiegészítő vasalás.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm M-25 áthidaló Porotherm A-10 neo áthidaló Porotherm A-12 áthidaló Porotherm Thermo áthidaló
 
Porotherm áthidalók
4 termék

A Porotherm áthidaló ráfalazással vagy rábetonozással együtt alkotja a nyílásáthidalást. A Porotherm áthidaló képezi a szerkezet alsó húzott övét, a felső nyomott övét pedig a kisméretű tömör tégla vagy üreges falazóelem ráfalazás vagy rábetonozás biztosítja.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Terca burkoló téglák
 
Terca homlokzatburkolat

A Terca homlokzatburkoló téglák nagy ellenálló-képességgel bírnak, így nem csak kimagaslóan tetszetős megjelenést biztosítanak a burkolt épületnek, de azt, és annak mögöttes szerkezeteit is hosszú időn át megvédik az időjárás minden viszontagságától. Ezen túl alkalmasak pl. kerti építmények, kerítések, kéményburkolatok mellett széles körben mind kül-, mind pedig beltéri alkalmazásra. Széles – a hófehértől a téglavörösön át az éjfeketéig – terjedő színválasztékával, változatos méret- és felületstruktúrával nyújt minden igényes épülethez - akár egész tégla, akár lapka vastagságban - személyre szabott megoldást.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 Thermo Rapid falazóelemek Porotherm 44 Thermo Rapid tégla Porotherm 38 Thermo Rapid falazóelemek
 
Porotherm Energy + téglák
3 termék

Kiváló hőszigetelő képességű téglák, monolit külső falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 50 X-therm Rapid és Porotherm 50 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 44 X-therm tégla Porotherm 38 X-therm, 38 X-therm Rapid és 38 X-therm Rapid Dryfix téglák Porotherm 30 X-therm tégla
 
Porotherm Comfort téglák
4 termék

Kiemelkedő hőszigetelő képességű téglák, monolit és hőszigetelt külső falak építéséhez.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 38 N+F falazóelem Porotherm 30 N+F neo tégla Porotherm 25 N+F falazóelemek Porotherm 38 pincetégla
 
Porotherm Classic téglák
4 termék

A Classic termékcsaládban olyan tradicionális falazóblokkok kaptak helyet, amelyek már bevált, megbízható megoldásokat kínálnak külső homlokzati hőszigetelés alkalmazásával épített falazatokhoz, belső teherhordó falakhoz. A klasszikus nútféderes és habarcstáskás falazóelemek használatával stabil, nagy teherhordó képességű falazatok építhetőek, felhasználásuk ezért elsődlegesen belső teherhordó falakban javasolt, ahol a falazat a legnagyobb terhelésnek van kitéve. Fűtött épületek külső térrel érintkező falainak építésére csak hőszigetelve alkalmasak.

4 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 20 N+F tégla Porotherm 10 N+F, N+F Rapid és Dryfix falazóelemek
 
Porotherm téglák belső térelhatároló falak építéséhez
2 termék

Klasszikus téglák, belső falak és hőszigetelt külső falak építéséhez.

2 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 20 SONO hanggátló beton falazóelem Porotherm 30 AKU Z hanggátló tégla Porotherm 25 AKU Z hanggátló tégla
 
Porotherm hanggátló téglák
3 termék

Kiváló hanggátló képességű téglák, hangszigetelő falak építéséhez.

3 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Porotherm 30 Sarok tégla Porotherm 32 Alfa Thermo Rapid tégla Porotherm 30 Alfa Rapid tégla Porotherm 30 feles tégla
 
Porotherm kiegészítők - Falazóelemek
8 termék

Termékek a falazatok teljessé tételéhez és eszközök a falazatok szakszerű megépítéséhez.

8 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
Brick Award Pályázat 2026 - Indul a következő nevezési időszak
Pályázat
márc 9.
Brick Award Pályázat 2026 – Indul a következő nevezési időszak
A pályaműveket öt kategóriában 2024. november 25-étől kezdődően egészen 2025. március 9-ig lehet benyújtani
Brick Award Pályázat 2026 – Indul a következő nevezési időszak
Wienerberger Brick Award 2022 nyertesek
Rekordszámú projekt közül választották ki az idei Brick Award győzteseit
Wienerberger Brick Award 2022 nyertesek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...