Az alábbiakban részletesen megismerhetjük a cég történetét
Idén tavasszal 10 éves lesz a SANIPUMP Hungária Kft. Felmerülhet a kérdés: mivel foglalkozik a cég, honnan jött, és miért különleges az, amit elért a hazai piacon?
A SANIPUMP Hungária Kft. már régen egy nagyon vékony rétegpiacon, szegmensben tevékenykedik, több, hasonló kategóriában is mozgó tőkeerős multinacionális céggel együtt. A cég darálós WC-k szennyvízátemelők szervizelésével, forgalmazásával foglalkozik, tulajdonképpen a házon belüli szennyvízkezeléssel. Sok embernek nem ez az álma, nem egy jó image munka. Ennek ellenére tevékenységüket nagyon komoly szakértelemmel, alázattal, precizitással végzik.
A szervizelés, és az ennek kapcsán keletkezett nagy mennyiségű tapasztalat tette lehetővé, hogy a javítás után forgalmazás is következzen, továbbfejlődve pedig egy külföldi gyártó stratégiai partnereként a SANIPUMP fejlesztési javaslatait is figyelembe vevő gyártatás történik. Innen pedig a SANIPUMP munkájának, szakértelmének respektálása vezet oda, hogy több multinacionális világcég szervizpartneri és forgalmazói megállapodást köt a céggel, függetlenül a konkurensi pozíciótól.
Már a kezdetekkor eldöntötték, hogy másként fognak hozzáállni ahhoz, amit csinálnak, és nem szeretnének a szervizeket körüllengő bizalmatlanság ködében elveszni. Nem alkalmi, hanem tartós kapcsolatra törekednek ügyfeleikkel, így a kivitelezés pillanatától kezdve azon igyekeznek, hogy kölcsönös elégedettséggel tekinthessenek egymásra. Munkájukat igyekszenek tudatosan, a környezetükre tekintettel végezni, ezért csatlakoztak több nonprofit Kft. környezetvédelmi programjához. Az általuk forgalmazott termékek csomagolása és a termékeik hulladékkezelése után a vevőiknek és a viszonteladói hálózatban részt vevő partnereiknek további hasznosítási díjfizetésre vonatkozó kötelezettsége nem áll fent.
Cégtörténet
A tulajdonos Balogh Péter a SANIPUMP megalakulása előtt, különböző társas vállalkozásokban végezte e tevékenységét, a tevékenység fejlődésének megfelelően. Íme néhány évszám, ami meghatározó volt a cége életében és az adott évben elért legfőbb sikerek:
2009.04.16.
- Megalapításra kerül a SANIPUMP Hungária Kft.
- Megnyílt, az azóta is a cég telephelyét biztosító, akkor még bérelt és a jelenleginél jóval kisebb alapterületű bemutatótermük a Nagykőrösi úton.
- A hivatalos nyitás után 1 évvel a piac egyik legismertebb cégének a Grundfos South East Europe Kft.-nek a garanciális jogkörrel rendelkező szervizpartnerei lettek. Ez bizonyítéka volt az eddigi cégekben elért sikereknek, felhalmozódott szakmai tudásnak, a munkák folyamán bizonyított precizitásnak. Ez azért különleges, mert nem tudnak olyan szerviz partnerről, aki az általa javított Grundfos modellekhez hasonló terméket, saját márkanév alatt maga forgalmazna.
- Az építőipar mélypontján a cég stagnált, ami a gazdasági környezet, illetve más cégek helyzetével összehasonlítva, eredménynek mondható. A cég egyik alapelvének tudatában - a kollégákkal való korrekt bánásmód, az ő és családjuk megélhetése iránt érzett felelősség -, megőrizték összes munkahelyüket, és a lehetőségekhez képest innováltak is. A cégvezetés hitt benne, hogy az innovációk meghozzák a kiutat a válságból, ezért újabb modelleket hoztak forgalomba. Sajnos kénytelenek voltak a legolcsóbb alternatívákat is kínálni vevőiknek (magyar emulgeátor), de ezek a készülékek nem hozták az általuk elvárt minőséget. A válságban, mint olcsó alternatíva sokan direkt ezt keresték, ezért is tartották portfóliójuban, de a válságból való kilábalással a vásárlók már inkább más termékeket kerestek, nem feltétlen a legolcsóbbat. Már ekkor megkezdődött az új modellek bevezetésének megtervezése, és annak eldöntése, hogy az ár miatt sohasem fognak kompromisszumot kötni a minőség rovására.
- A 2012-es mélypont után 2013-ban már több mint 10%-kal nőtt a cég árbevétele.
- A cég életében ennek az esztendőnek a sikerei egy új korszakot nyitnak meg, megkezdődik a nagy áttörés. A 2013-as évhez viszonyítva az árbevételük növekedése meghaladja a 30%-ot.
- Eddig bérelt cégközpontjukat saját erőből megvásárolják és elkezdik átépítését, felújítását, a dolgozói körülmények javítását.
- A fenntartható fejlesztésnek, innovációnak köszönhetően megkezdték egy hosszabb távú projekt első lépéseit, 2 új készüléket vezettek be a piacra.
- Új weboldal készült.
- Jelentős előrelépéseket tettek a cég egységes brandjének kiépítésében.
- Elkezdődött egy online terméktámogatási rendszer kiépítése.
- Pályázati lehetőséggel a BKIK jóvoltából a keleti export növelése érdekében sikeresen részt vettek a ROMEXPO nemzetközi kiállításon.
- A Magyar Nemzeti Bank által nyújtott Növekedési Hitel Program lehetőségével új korszerű és környezetbarát szervizautókkal növelték a cég mobilitását.
- A BAUHAUS Szakáruházak sikeres beszállítói lettek.
- A SANIPUMP ügyfélszáma túllépte az 5000-et
- A társadalmi felelősségvállalás érdekében több alapítványnak térítésmentesen vagy jelentős kedvezménnyel végeztek munkákat és végeznek a mai napig is.
- A cég pályázati úton keresztül, sikeresen részt vett az V. Junior Expo nemzetközi kiállításon.
- A 2014-es évhez képest 9,5%-kal nőtt a nettó árbevétel.
- A növekedés megkívánta, hogy a cégközponttal szomszédos ingatlant megvásárolják, aminek a felújítását, átalakítását azonnal megkezdték.
- Székesfehérváron megnyitott egy kifejezetten darálós WC szakáruház a SANIPUMP készülékekre alapozva. (Sajnos azóta rajtuk kívül eső okokból bezárt.)
- Partnertörzsük túllépte a 7000-et.
- A vásárlói elégedettség, a fokozódó forgalom és a komplexitás jegyében, 3 új modellel bővült a termékskála, ami így már elérte a piacon példa nélküli 12 készülékből álló termékpalettát.
- Új munkahelyet teremtenek.
- A cég irányába egyre fokozódó magánemberi illetve céges bizalom következményeként megkapták egy korábban konkurens márkának a forgalmazási jogát.
- Megnyílt a lehetőség egy komoly szakmai kihívást jelentő, nemzetközi projektben való részvételre.
- A piac egyik legismertebb, legnagyobb partnerének számító Grundfos nagykereskedelmi partnerévé váltak, többek közt azért, mert ugyanezen cég garanciális szervizét éveken keresztül minden fél megelégedésére látták el.
- Munkájuk elismeréseként 2015-ben 3. helyezést értek el a VI. Junior Expo nevű rendezvényen, ahol mintegy félszáz vállalkozás mutatkozott be egy egri bevásárlóközpontban. A fiatal vállalkozók nemzetközi seregszemléjén különleges fejlesztéseket, egyedi termékeket, szolgáltatásokat ismerhetett meg a közönség.
- Az eddigi évek pozitív növekedési tendenciái folytatódnak a cég előző évi forgalmához képest, több mint 20%-os nettó árbevétel növekedés elérésével.
- A cég egy újabb konkurens gyártó, a DAB szivattyú garanciális jogkörrel rendelkező szervizpartnerei közé kvalifikálta magát.
- Egy újabb készülékkel bővült a modell paletta.
- A dolgozói körülmények tovább javulnak, az eddigiek természetes folyományaként a lehetőségekhez képest a legjobb körülményeket igyekeznek nyújtani munkavállalóinknak. Jelentősen bővítik a bemutató termüket, az iroda és a szerviz méretét, hogy a szakmai munka a lehető leggördülékenyebben zajlódjék. Modern eszközökkel gyorsítanak az irodai és szerviz munkákon.
- Tovább finomodik a weboldal és az értékesítési folyamat.
- Megtörténik külsős profi szakemberek bevonása, az értékesítés, marketing tanácsadás, vállalkozás fejlesztés és a vállalat irányítás területén, hogy még jobb szolgáltatásokat tudjanak nyújtani, az immáron a válság éveit maga mögött hagyó egyre bővülő piacon.
- A magyar épületgépész nagykereskedők többsége már értékesíti a SANIPUMP készülékeket.
- A piacon egy hullámot elindítva, készülékeikre bevezetik a 3 éves garanciát.
- További új munkahelyeket teremtenek, hogy a megnövekedett igényeket a tőlük megszokott minőségben és gyorsaságban, a továbbiakban is el tudják látni. (A magyarországi állandó minőségi szakemberhiány miatt ez nem megy olyan ütemben, mint tervezték, de a kitartóan keresik a megoldást.)
- A cég elindít egy szerelői programot, amelyben segítenek a szerelőknek jobban megismerni az általuk nyújtotta technológia kiaknázatlan területeit, nem utolsó sorban így besegítve a viszonteladóknak a technikai részletek átadásában. A szerelői program tartalmaz egy anyagilag is dotált hűségprogramot, amivel szintén a viszonteladók munkáját támogatják.
- Újabb készülékek, márkák bevezetése történik meg. A belgiumi gyártói háttérrel rendelkező Aquamatix és az egyik legrégebbi tradícióval rendelkező olasz TECMA cég termékei is kaphatóak. Így tovább bővül, az eddig sem kis termékpaletta.
- 2 országos jelentőségű nagykereskedelmi üzletlánccal alakítanak ki gyümölcsöző üzleti kapcsolatot.
- Tovább folytatják azon kevés cégnél tapasztalható tendenciát, hogy rendre évente 10%-ot meghaladó üzleti növekedést tudnak elérni.
- A 2018-as esztendő nem rendelkezik annyi újdonsággal, mint a korábbiak, de messze nem eseménytelen.
- Bár a cég addigi életében a fluktuáció szinte nulla volt, egy régi jól bevált belsős kollégájuk németországi munka miatt elhagyja a csapatot.
- Ennek ellenére újabb 10% feletti forgalom növekedést könyvelhetett el a cég magának.
- Telephely- és raktárbővítés céljából újabb szomszédos ingatlan vásárlása történik a Nagykőrösi úton.
- Szakmai felkészültségük, precizitásuk révén megágyaznak egy újabb nemzetközi multinacionális céggel való szoros együttműködésnek.
- A 2018. év végi felkészülés eredményeképpen a Wilo Magyarország hivatalos szervizpartnereivé válnak, amivel az összes jelentős magyarországi jelenléttel rendelkező darálós WC-t, kisátemelőket forgalmazó nemzetközi multinacionális cég, a bizalom és a szakmai felkészültség jeleként, hivatalos garanciális javítási jogokkal ruházza fel őket.
- A 2018-as évhez képest, szintén 10% feletti növekedést tudott a cég elérni.
- Újabb irányban való terjeszkedés, újabb piaci szegmenseken való megmérettetés miatt és a Grundfossal való együttműködés még szorosabbá tételeként megkezdődött a tisztavizes szivattyúk forgalmazása (tokeletesviznyomas.hu).
Az eddigiekből kitűnik, hogy a cég életében igyekezett mindig kitalálni azt az irányt, ami felé érdemes elmozdulni, fejleszteni. Nagy lehetőséget látnak abban, hogy a tisztavizes termékeknek ne csak értékesítőjévé, hanem a Grundfossal való folyamatosan javuló kapcsolatnak és a kölcsönös igényeknek megfelelően a Grundfos márkaszervizi akkreditációjával rendelkező teljeskörű szakszervizévé váljanak. Ilyen cégből jelenleg kettő van Budapesten.
Ehhez a fejlődéshez viszont nem elég a folyamatos javulásra való igény, a szolgáltatások minőségének folyamatos javítása, de gyors intervallumban több magas kvalitású kollégát is fel kell venni és egy új, nagyobb telephelyet is megkíván a feladat. Tudjuk, manapság a jó munkaerő megtalálása nem egyszerű, de a cég bizakodva tekint a jövőbe és hiszi, hogy e fejlesztésekhez szükséges lépéseket, mihamarabb a lehető legprofibb módon kivitelezni tudja.
A SANIPUMP darálós WC-k termékismertetőit letöltheti, műszaki adatait megtekintheti, ha a hír alatti termékképre kattint. Amennyiben árajánlatot vagy bővebb információt szeretne kérni a SANIPUMP Hungária Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.