A legnagyobb monoblokk égő 17 MW teljesítményű
A nyergesújfalui üzem felépítése az utóbbi évek kiemelkedő méretű magyarországi beruházása volt. A világhírű multinacionális japán nagyvállalat gondos mérlegelés után döntött egy észak-magyarországi telephely mellett, ahol lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet állít elő. Nikkaku Akihiro, a Toray Industries elnöke 2019-ben elmondta, hogy cége 2014-ben jelent meg Nyergesújfalun. A két ütemben megvalósuló új beruházás világszinten húsz százalékkal bővíti a Toray szeparátor film gyártó kapacitását. Muramacu Kijosi, a Toray Industries értékesítési vezetője közölte, hogy a Toray 20 éve a lítium akkumulátorokban használt szeparátor film egyik legnagyobb gyártója. Az 5 és 25 mikron közötti vastagságú film választja el az anódot és a katódot, vezeti az elektronokat, zárlat esetén pedig szigetelőként viselkedik.
Több, minden részletet kielemző tárgyalás után alakult ki a technológiához szükséges hőtermelési koncepció: három egyenként 16 tonna teljesítményű középnyomású kazán kerül a kazánházba, gáztüzeléssel. A cél az volt, hogy kompakt, kis helyigényű, könnyen és gyorsan karbantartható tüzelőberendezés biztosítsa a legszigorúbb környezeti előírásokat teljesítve a gőz előállításához szükséges hőt – a lehető legmagasabb rendelkezésreállással.
A Weishaupt legnagyobb monoblokk tüzelőberendezésének (melynek teljesítmény-tartománya 1200 -17000 kW) multiflam® kivitelét építették be annak érdekében, hogy az NOx-emisszió értéke bármely üzemállapotban az előírások alatt legyen.
A Vasfa-kazánt a gyártója a legmagasabb automatizálási és energiatakarékossági felszereléssel látta el: a professzionális, 24 órás állandó kezelő nélküli üzemre kialakított műszerezés mellett elektronikus tüzelőanyag/levegő szabályzást, oxigén-szabályzást és motorfordulatszám-szabályzást telepített. Fordulatszám-szabályzás miért? Mert a tüzelőberendezés kis teljesítményén a ventilátormotor csupán a névleges áramfelvétel ca 25%-át veszi fel.
A Weishaupt által szabadalmaztatott multiflam-technológia a láng felosztása révén nagyon alacsony emisszió-értékeket nyújt: a középen elhelyezkedő (stabilitást biztosító) primer lángot a kerületen négy szekunder láng kíséri. A hőtermelő közeg-hőmérséklete miatt kerül füstgázvisszavezetés alkalmazásra. A Weishaupt-ARF-rendszer során a kilépő füstgáz elektronikusan szabályzott mennyisége jut a tüzelőberendezés levegő-bevezetésébe.
Videó beszámoló a beruházásról:
Az üzembe helyezéskor mért értékek: CO=0 NOx=61…65 mg (az EU előírás: 100 mg)
Az eltelt idő bizonyította: a Weishaupt tüzelési rendszer megbízható, energiatakarékos, környezetkímélő, kiemelkedő hatásfokú. Megtisztelő volt egy nagy hagyományú, a megalkuvás nélküli minőséget mindig valló magyar kazángyártóval együttműködve részt venni a projektben.