A mannheimi kerékpáros alagút megépítéséhez a MEVA egyedi és típuselemekből álló, kombinált zsaluzatot modellezett és tervezett
40 méter hosszú finom szerkezet ível át a mannheimi 4 méter széles kerékpárúton és a 2,5 méter széles, különálló gyalogúton: ez az "Am Aubuckel" elnevezésű kerékpáros alagút, amely kitűnő bizonyíték arra, hogy az aluljárók is lehetnek szépek.
Amikor a BUGA 23, a 2023 őszén megrendezett mannheimi szövetségi kertészeti kiállítás bezárta kapuit, a szervezők rendkívül elégedettek voltak az eredménnyel. A 300.000 lakosú város virágkiállítását és nyári rendezvényét mintegy 2 millió vendég látogatta meg.
Az eseménynek persze már az előkészítése is átfogó munkálatokat igényelt. Ennek során készült el a mára a város „tüdejét” jelentő zöldövezet, amely a kiállítás után is megmaradt.
A projekt része volt a Mannheimet, Baden-Württemberg második legnagyobb városát, és a tőle 50 km-re fekvő Darmstadtot összekötő kerékpáros gyorsút, amelynek egyik látványos része az egyedülálló kivitelezésű alagút.
Ez a kiállítás idején naponta mintegy 2900 ember számára biztosított kényelmes és biztonságos átkelési lehetőséget egy forgalmas autóút alatt a BUGA területére. Az építészetileg is igényes mannheimi kerékpáros alagút megépítéséhez a MEVA egyedi és típuselemekből álló, kombinált zsaluzatot modellezett és tervezett.
Komplex előkészítő munka a szokatlan látványért
A rendhagyó homorú alagútboltozat, és annak két különböző, trombita- illetve békaszáj alakú bejárata igazán esztétikus látványt nyújt.
A szép, de bonyolult projekt megvalósítását a MEVA egyedi zsalukat tervező részlege összetett előkészítő munkával támogatta.
A zsaluzás mellett a nagy teherhordásra alkalmas tartószerkezetet is megtervezte. A MEVA mérnökei a gazdaságossági szempontokat figyelembe véve, ahol lehetett, a komplex egyedi zsalukat a jól bevált Mammut 350 keretes falzsaluzattal kombinálták. Az egyedi zsaluelemeket döntően a látható területeken, főleg az alagút belsejében használták. Az oldalsó és felső területeken a Mammut 350 mint ellenzsaluzat kitűnően bevált. A falvég-kialakításokhoz tehermentesítési célból a MEVA SK 150-es támasztókonzolok kerültek.
Az alagút különböző domborulatainak kialakításához használt elemek közül csaknem mindegyik egyedi darabokból állt. Ezek előkészítése alapos munkát igényelt. A tervezés során a MEVA szakértői folyamatosan finomították, modellezték és sakktáblaszerűen felosztották az építészmérnök háromdimenziós rajzát. Végül mintegy 30 teherautónyi zsaluelemet szállítottak Mannheimbe. A rakományt könnyen szállítható formában, maximum 2,5 méter széles és túlnyomórészt 3,50–5 méter hosszú elemekként állították össze.
Új SF Flex alaplemezek a gyakorlatban
Az egyedi zsaluk SF Flex bevonatos faszerkezetű vázból álltak. Ezek az új műanyag zsaluhéjak kitűnően alkalmasak a rendkívül kis hajlítási sugarakhoz, és az igényes egyedi zsalukhoz is. A műanyag zsaluhéjak népszerű előnye hogy nem érzékenyek a nedvességre: nem szívják magukba a vizet, nem duzzadnak meg, és nem zsugorodnak össze. A zsaluzat hosszú ideig ki volt téve a szélnek és az időjárás hatásainak, ugyanis a munkálatok megkezdésétől a vasalási munkákon át a teljes boltozat betonozásáig több hét telt el. De ez egyáltalán nem volt hatással a végeredményre, a kiváló minőségű betonfelületekre. Mindez fa felületű zsaluk esetén nem így történt volna.
A MEVA tervezőcsapata a legapróbb részletekig megtervezte a zsaluzási folyamatot és az ezzel járó logisztikai műveleteket is. A zsaluzás egyetlen lépésben készült, az alagút közepéről, annak koronájától indulva kifelé és oldalra haladva. A MEVA minőségi együttműködését mutatja, hogy a műtárgy elkészítése során az optimális vibrációs technológia bevetése érdekében is szakértő tanácsokkal látta el a kivitelezőt.
Projektadatok
„Am Aubuckel” kerékpáros alagút, Mannheim, Németország
Meva zsalurendszerek
Egyedi zsalu megoldások, Mammut 350-es falzsaluk, SK150 támasztókonzolok